Egyre kevesebb a közlekedési baleset

MTI   ·   2011.11.18. 09:14
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb közleménye szerint visszaesett a halálos és a súlyos sérüléssel járó, illetve az ittasan okozott balesetek száma, míg a könnyű sérüléssel járó baleseteké csak kisebb arányban csökkent.

Az első három negyedévben több mint 15 ezren szenvedtek közúti balesetet, 427-en életüket vesztették, 3900-an súlyosan és több mint 11 ezren könnyebben sérültek meg. A balesetek sérültjei közül 1191 gyermek volt, 87 százalékuk könnyű sérülést szenvedett, míg négyen meghaltak az utakon.

Azok közül, akik személygépkocsiban utazva sérültek meg, negyvenöt százalék nem használta a biztonsági övet, a halálos áldozatok negyvenhat százaléka pedig vétlen volt.

A balesetek 55 százalékát személygépkocsik, 12 százalékát kerékpárosok, 9 százalékát tehergépkocsik, 6 százalékát segédmotoros kerékpárosok, 5 százalékát motorkerékpárosok és 6 százalékát a gyalogosok okozták. A többi – a jármű, az utasok hibája és egyéb ok miatt bekövetkezett – baleset részesedése 7 százalék. A balesetek 92 százaléka a járművezetők hibájából történt.

Az autópályákon az év első kilenc hónapjában 6 százalékkal kevesebb baleset történt, mint egy évvel korábban. Az autópálya hosszához mért fajlagos mutatók szerint az M1-es autópályán történt a legtöbb baleset, száz kilométerre 47 jutott. Az M5-ös autópályán megsérült személyek 60 százaléka külföldi állampolgár volt. Az úthosszhoz viszonyított mutató szerint a legveszélyesebb útszakasz az M0-ás autóút volt, ott száz kilométerre 49 baleset jutott.

A KSH közleménye szerint régiós bontásban az előző év azonos időszakának adataihoz viszonyítva 2011 első kilenc hónapjában a balesetek száma a Nyugat-Dunántúlon két százalékkal nőtt, a Dél-Dunántúlon csaknem azonos szinten maradt, a többi régióban csökkent.

A területen bejegyzett tízezer gépjárműre jutó balesetek száma Észak-Magyarországon a legalacsonyabb (28), az országos átlag 32 volt.

Az ittasan okozott balesetek száma a Dél-Dunántúlon nőtt (7 százalékkal), a többi régióban csökkent. A legnagyobb csökkenést Észak-Magyarországon regisztrálták, 34 százalékkal kevesebb balesetet okoztak ittas állapotban, mint egy évvel korábban.

Kapcsolódó hírek