EKAER után jön az EVAER?

iho   ·   2016.06.08. 10:33

Az EVAER munkacsoport ülésén egyeztettek a NAV, a Hungrail és a kormány képviselői. A Hungrail 2015-ben megalakult EVÁER munkacsoportja a vasútvállalatok oldaláról az elektronikus fuvarlevél bevezetését tartotta megoldhatónak és hasznosnak. Ezt ugyan sok vasátvállalatnál ki kell még fejleszteni, azonban többféle kötelezettségnek lehet egyszerre eleget tenni a segítságável, ehhez állami támogatást kérnek. A NAV nyitott arra, hogy ha EVAER nélkül is bevezethetőek a szükséges adatok, más utat válaszzanak. A vasútvállalatoknak két, az EKAER-ben már meglevő kötelező adat nincs meg: az áru értéke, illetve a fel/lerakás időpontja.

A NAV szerint csökkenne az adóelkerülés kockázata a rendszer vasútra kiterjesztésével, azért is fontos, hogy a vasútnak is bejelentési kötelezettsége legyen, mert az EKAER-rendszer egyik problémája a közbülső szállítási mód rendszerbe kerülése. A vasútvállalatok ezzel szemben a kevesebb kckázatos termékkel érvelnek, ami miatt nem lenne szerencsés az egész vasúti forgalmat ellenőrzés alá vonni, egyben elutasítjják a közúti fuvarozók azon véleményét, amely szerint közútról a forgalom közel harmada terelődött vasútra az ellenőrzések miatt – olvastuk a Hungrail hírlevelében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

106-os vonal: a vasút mint zavaró tényező

Károly Szabolcs   ·   2025.10.18. 12:00

Október 18-án késő este jó időre, ha nem végleg elmennek az utolsó vonatok az ország egyik legjelentősebb vicinálisán, Debrecenből Nagykerekibe és vissza. A repülőtér és az akkumulátorgyár terjeszkedésének útjában álló vasút a tervek szerint új nyomvonalat kap – majd egyszer...