Elektromos kis Diamond, repülőiskoláknak!

iho/repülés   ·   2021.10.15. 12:00
eda40

Egy bevált gép kapna új meghajtást. Reptéri háttér: töltőautó az akkumulátoroknak. Piaci előny, ha átalakítható lesz a gép elektromosra, de az is, ha a gyár eleve háromféle meghajtással kínálja a típust.

Új szereplő, méghozzá fontos szereplő lépett az elektromos gépek versenyébe, új-régi konstrukcióval. A sikeres kisgépek gyártója, a Diamond, a konstrukció típusjele máris sokmindent elárul: eDA-40. Vagyis a gép nem más, mint a nálunk is használt, jólismert DA-40-es teljesen elektromos meghajtású változata.

A bécsújhelyi cég célzottan tervez, a repülőiskoláknak szánja a konstrukciót, Mint portálunk is többször foglalkozott vele, a Diamond kiemelten foglalkozik ezzel az ágazattal, és a repülőgépvezető-képzés számára többféle megoldást kínál az egy- és kétmotoros kategóriában. Ugyanakkor az „All-Electric” műfajnak megvannak a maga eddigi kötöttségei, és a vállalkozás láthatóan ezek megoldását célozza, amikor nem csak magát a gépet, de a kiszolgálói hátteret is megtervezi az üzemeltetéshez.

(illusztráció: Diamond)

Tehát: a gép egy töltéssel kilencven percet képes repülni, ami az elektromos kategóriában egyáltalán nem rossz, viszont a gyártó is óvatosan hozzáteszi, hogy ez az akkumulátor-technológia adott fejlettségétől is függ, vagyis nem biztos, hogy már a mostaniakkal is teljesíthető. Viszont nyilván a kilencven percnél valamivel kevesebb is alkalmas, amikor a képzés alapfokon történik, nem nagyobb távolságok lerepüléséről szól, hanem iskolakörözésről, fel- és leszállásokról, átstartolásokról. Az ígéret szerint a lemerült akksikat a reptéren húsz perc alatt feltölthetik.

A cég a fantáziarajzán azt mutatja, hogy a töltés egy ahhoz hasonló oszlopról történik, mint ahonnan a benzines vagy dízelmotoros változatok kapják a tüzelőanyagot. De létezik egy másik módszer is, eszerint az adott reptéren, ahol ilyesfajta töltőhelyeket nem építettek (még) ki, ott mobil töltést alkalmaznának, egy akkumulátorokkal alaposan megpakolt jármű segítségével, amely úgy állhat a géphez, mint egy üzemanyagszállító teherautó, és ez töltené fel gépről gépre az áramforrásokat. Magát a töltőjárművet pedig az éjszakai leállás során lehetne feltölteni.

A hagyományos dugattyús-motoros verzióhoz képest a gyártó szerint az eDA-40 üzemeltetési költsége negyven(!) százalékkal alacsonyabb, miközben az oktatást a standard Garmin G1000 műszerfal segíti, vagyis már az alapkiképzés során szoktatható a növendék a nagygépes glass cockpitokhoz.

De az igazi érdekesség: az eDA-40 azt jelenti, hogy a Diamondnál nem terveztek új repülőgépet az elektromos meghajtáshoz, sőt, ami tényleg fontos tényező, a gyártó reményei szerint a későbbiekben a meglévő, belsőégésű motorral üzemelő példányok is átalakíthatók lesznek elektromos meghajtásra. A Diamond tehát láthatóan arra számít, hogy a repülőiskolák a meglévő DA-40-eseiket módosítják az olcsóbb fenntartás érdekében elektromos meghajtásúvá.

Az új meghajtás tehát egy már ismert, bevált modellhez kapcsolódik, amelynek repülőtulajdonságai nem változnak, az akkumulátorok a törzs alsó részén kialakított külön tartályban helyezkednek el, a plusz súly sem módosít sokat sem a súlyponton, sem a repülőtulajdonságokon, sem a gép kezelhetőségén, a kabin méretein sem kell alakítani. Mindezek alapján a tervek szerint nem is új típusra akarja a gyártó megszerezni a légialkalmassági engedélyt, hanem a már engedélyezett típus új motorjára.

A visszhangok között érdemes megemlíteni az AvWeb elemzését, amely persze olyan kérdéseket is feltesz, hogy mondjuk keményebb körülmények között, amikor a kabint például fűteni kell, az mennyit vesz le az elektromos gépek akkumulátorai teljesítményéből. Egy amerikai repülőiskola vezetője úgy véli, hogy a legalkalmasabb egy olyan fokozatos átállás lenne, amelynek során a gépeket vagy egy részüket először benzinesről Jet-A üzemanyaggal való repülésre kellene átállítani, amelynek költségháttere az eddigihez képest sokkal kedvezőbb, és csak ezután következne az elektromos flotta.

Az eredeti DA-40  orosz piacra tervezett „Tundra” változata

Mint ismert, a Diamondnak régóta megvan a maga dízelprogramja, repülnek a dízelgépei, vagyis nem lesz gond ezt a lépcsőzetes koncepciót kiszolgálnia. Ugyanakkor arra kell számítani, hogy az elektromos meghajtásra a gazdaságossági megfontolások mellett a várhatóan egyre keményebb környezetvédelmi előírások fogják rászorítani a felhasználókat.

Mindenesetre, ha a flottát ezekhez a lépcsőfokokhoz nem lecserélni, hanem csak átalakítani kell, az valóban különösen vonzóvá teheti a Diamond koncepcióját a bevált sárkányról és az újfajta meghajtásról. Az pedig mindenképp nagy előny lehet a piacon, ha az adott sárkányt a gyártó eleve háromféle motorral kínálhatja.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.