Elhalasztja az ERTMS bevezetését Norvégia

iho/vasút   ·   2024.09.10. 09:00
norvegia_nordlandsbanen_ertms

A norvég infrastruktúra-kezelő Bane Nor a globális ellátási lánc válsága miatt nem tudja beszerezni az egységes európai vasúti forgalomirányítási rendszer megfelelő megvalósításához szükséges eszközöket.

A Bane Nortól azt nyilatkozták, a szerelvényekbe telepítendő elektronikus alkatrészek, kábelek és tartóelemek beszerzése jelenleg kihívást jelent, ennélfogva arra a döntésre jutottak, hogy addig elhalasztják az ERTMS bevezetését, amíg elegendő mennyiségű vonat nem áll készen hozzá. Úgy vélik, sokkal fontosabb az, hogy a Trondheim és Bodø között vezető, 729 kilométer hosszú Nordlandsbanen vasúti fővonal megfelelő vonatkínálatot nyújtson, minthogy ragaszkodjanak az új forgalomirányítási rendszer eredetileg idén őszre tervezett üzembe helyezési időpontjához.

A vonatoknak az egységes európai vasúti forgalomirányítási rendszerhez (ERTMS) való hozzáigazítása intenzív folyamat. A következő tíz év alatt négyszáznál is több járművet kell átalakítani, ez a vasúttársaságok számára kihívást jelent, mivel kevesebb mozdonyt tudnak majd bevetni. A Bane Nor szorosan együttműködik a beszállítóval és a norvég vasúti igazgatósággal annak érdekében, hogy minimalizálja a vasúttársaságokat, a teherszállítást és az utasokat érintő kellemetlenségeket.

Elmondták, most, hogy a megerőltető újjáépítési időszak csúcsán világszerte kínálati válság is van, arra a következtetésre jutottak, hogy az ERTMS átadását már nem célszerű megtartani a Nordlandsbanenen. Ráadásul félő, hogy a kihívások mértéke tovább nőhet a jövőben. A célok elérése teljes mértékben a jövőbeli beszállításoktól függ, ezért szorosan nyomon követik a helyzetet.

A Bane Nor ezen az éven két vonalon tervezte bevezetni az ERTMS-t: októberben a Nordlandsbanen Grong és Bodø közötti 510 kilométeres szakaszán, majd novemberben a Gjøvikot Oslóval összekötő Gjøvikbanenen, 124 kilométeren – számol be a Rail Freight.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek