Elkészült a nyolcas Gigant

Szever Dániel   ·   2013.04.01. 10:45
CSC_0715

A dombóvári fűtőház állagába tartozó Giganton teljes felújítást végeztek a szolnoki járműjavítóban. A gépészetileg és külsőleg is megújult mozdony hatósági futópróbáját március 26-án tartották Szolnok és Albertirsa között. Ezen a szakaszon a vasúti pálya jó állapotának köszönhetően szinte heti rendszerességgel közlekednek hasonló menetek. Az albertirsai kanyart két nappal később terhelési próba követte. Ennek során egy Ceglédről a Nyugati pályaudvarra induló személyvonatot előfogatolt, ahonnan kisebb tartózkodás után Monorra indult, ezúttal is egy komplett ingavonattal.

A 008-as a második V63-as, aminek nagyjavítása a szolnoki járműjavítóban zajlott. Korábban csak az Északiban foglalkoztak főműhelyi szinten ezzel a mozdonytípussal, de az üzem 2009-es megszűnése óta ez Szolnokon történik. Az első náluk felújított Gigant,a V63 020-as 2012 októberében gördült ki a járműjavító kapuin. Időközben már a harmadik mozdony (V63 027) megújulása is folyamatban van.

A V63 008-as érdekessége, hogy a külsejét antigraffiti lakkal látták el, ami korábban inkább a személykocsik főjavításánál volt jellemző.

Szabad állású kijárati jelzőre vár Albertirsán, hogy sikeres hatósági futópróbáját követően visszatérhessen a Szolnoki Járműjavítóba<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a felvételeket a szerző készítette)</br>

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.