Előzetes vizsgálati eredmények szerint emberi mulasztás okozhatta a szlovákiai vonatbalesetet

MTI/iho   ·   2024.06.28. 18:55
Baleset Érsekújvárnál

A csütörtöki, szlovákiai vasúti szerencsétlenségben egy autóbusz hét utasa életét vesztette, öt pedig megsérült.

Korábban írtuk: a 279-es, Prágából Budapestre tartó Metropolitan eurocity a felvidéki Udvard (Dvory nad Žitavou) állomáson, a vasúti átjáróban egy menetrend szerint közlekedő helyközi buszjárattal ütközött. Az ütközés következtében tűz ütött ki, a vonat mozdonya, a 380.004-es Messerschmitt és a busz is égett. A baleset a Szlovák Vasutak (ŽSR) tájékoztatása szerint egy sorompóval ellátott vasúti átjáróban történt.

„Az eddigi vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy nem volt műszaki hiba, ami azt jelenti, hogy minden úgy működött, ahogy kell. Valószínűleg emberi mulasztás történt, és ennek következményeként a forgalom elől elzárt sínpáron jelent meg a vonat, vagyis ott, ahol nem lett volna keresnivalója” – jelentette ki pozsonyi sajtótájékoztatóján Jozef Ráz szlovák közlekedési miniszter, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. Ráz hozzátette: a vágányt, amin az eurocity haladt, az előző napi heves esőzések következményeinek elhárítása miatt zárták ki a forgalom előtt.

Alexander Sako, a vasúti infrastruktúráért felelős ŽSR vezérigazgatója a tragédia körülményeit ismertetve elmondta: az ütközést megelőzően az egyik vágányon egy személyvonat haladt el Érsekújvár irányába, majd ezután a sorompók felemelkedtek, és az átkelőn áthaladt egy személygépkocsi, majd utána az autóbusz, amelybe viszont beleütközött a másik – elvben lezárt – vágányon érkező nemzetközi gyors.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) az eddigi vizsgálati eredményekre hivatkozva kizárta annak lehetőségét, hogy a szerencsétlenséget a mozdonyvezető hibája okozta volna. A ZSSK szerint a mozdonyvezető mindent az előírások alapján tett, nem számíthatott az előállt helyzetre és nem volt módjában megakadályozni a szerencsétlenséget. Jelenleg is folyik a tragédia körülményeinek kivizsgálása, az ügyben a rendőrség általános veszélyeztetés bűncselekménye miatt indított eljárást.

(fotó: facebook/Matúš Šutaj Eštok)

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek