Elszakadt pilótanapló, el nem szakadt életpálya: Veres András Omkára világa

Egy kötet, amelyben harmonikusan él együtt a repülés, és a hindu hitvilág.

Az egyetlen, ami ebben a könyvben nem tetszik, az a cím. Mi volt az ok, ami 2007-ben, egy remek pilótapálya zenitjén, a Malév 767-es oktatókapitányaként, a légitársaságon belül indokolta a szakítást? A vállalatnál, a Malévnál történt változások – „oda lett a családias hangulat, sőt eltűnt az emberi arculat”, a rossz perspektívák, no meg a túlterheltség, az ománi kitelepítés nem túl vonzó perspektívája? De az elhatározás egy békés shinto szentélyben született meg Japánban. Ehhez nekem valahogy nem illik az „elszakadt” ige, bármennyire is szomorú volt az elválás a repüléstől.

Talán egy kicsit a történelmi távlat is erősíti ezt az érzést: most, amikor egyébként valóban pilóták ezreinek szakad el az életpályája, Veres András, szanszkrit nevén Omkára kiválása a szakmából békésnek és logikusnak tűnik, különösen annak ismeretében, hogy amikor ez megtörtént, az általa alapított Sivananda Jógaközpont már tíz éve működött. A könyv olvasójának a címmel ellentétben a váltás nem sugall törést, csak egy gazdag és teljes életút átváltását egy másik ösvényre, sínre, vagy amikor egy repülőgép komputerét át kell programozni egy másik útvonalra...

A töréshez, a szakadáshoz képest a kiegyenlítettség mutatkozik a kötet kiállításán is, az elülső borítón a bal egyből mosolyog ránk a főhős, a hátsó borítón ugyanaz a férfi jógapózban, a háttérben a Himalája óriásai. Engedtessék meg egy önzően személyes visszatekintés: kölyökkorom óta a szívem a repülésé, és sosem értettem meg igazán pontosan, hogyan férhet össze az emberiség leginkább technicizált korszakában, a legmagasabb technológiai közeget jelentő repülésben az istenhit, a vallás, a realitások közegében a spiritualitás.

Aztán megértettem.

Például volt szerencsém interjút készíteni a nyolcvanas években egy Holdat járt űrhajóssal, aki azután alapított vallást és egyházat, hogy visszatért a kísérőnkről. James Irwin elmondta: amikor a Hold kopár, élettelen felszínén autózva felnézett a színekkel teli, gazdagon élő Földre, váratlanul megérintette a teremtés nagyszerűsége, annak a bolygónak a csodája, ahol élünk, ez zökkentette át a lelkét. Hogy a cikkíróval mi minden történt később hasonló élmények hatására, az most nem téma. De az biztos, számomra nem volt nehéz Veres kapitány nemcsak pilótaként repült, hanem a hitvilág felé tartó utazásait végig követni, ahogy fokozatosan érezte meg és vette át, szép szóval: interiorizálta az értékeit. Tegyük hozzá, azért sokat segítette ebben őt is, hogy pilótaként sűrűn járhatott New Yorkba, ahol találkozhatott az ottani közösséggel.

E recenzió persze egy repülési portálon jelenik meg, érthető tehát, hogy olvasóink többségét, és nyilván sokakat a könyv olvasói közül is, elsősorban a pilótává válás majd a légi karrier stációi és érdekes momentumai érdeklik, és a könyv természetesen bővelkedik az ilyen izgalmas részletekben. Kezdve a vitorlázórepülés és a repülőversenyek hangulatától, beleértve egy túlságosan izgalmas augusztus huszadikai vontatást, folytatva a keményebb nyíregyházi éveket, a fiatal repülőoktató kalandját egy motoros műrepülő bemutató alkalmával a Zlin 526-ossal Őcsényben, avagy hogyan lett egy dobott orsóból másfél, nem sokkal a fű fölött... és egy igen tanulságos történet a kötelék-műrepülés veszélyeiről és egy megúszott légi ütközésről.

A nagygépes világ bemutatása széles ívű – benne vannak mindazok a területek és kollégák, akik lehetővé teszik a járatok indulását, repülését, érkezését, a szerelőktől kezdve az irányítókon át a légiutaskísérőkig. A történetekbe ágyazott magyarázatok a könyvnek ezt a felületét igazán hasznos ismeretterjesztéssé alakítják, annak jegyében, hogy lehet erről a különleges és bonyolult tevékenységről is közérthetően beszélni. A különleges repülések, és benne a személyzetek élete két járat között, mondjuk például egy szállóban, ahol nem könnyű olykor hideg vízhez jutni, egy út a kormányfővel Nyugat-Németországba, aminek nyomán aztán megváltozott a történelem.

Az atlanti repülések titkai, benne milyen az, ha az Egyesült Államok egész keleti partvidéke, beleértve az összes repülőteret, eltűnik a hóviharban. Mit tesz egy járattal, egy társasággal, ha valaki felemeli a kagylót és azt mondja, bombát helyezett el a gépen... és milyen pokoli bonyodalmakkal jár, ha egy finn utas túl sokat iszik már felszállás előtt, aztán feladja a szervezete valahol Irán felett. És még sok minden más érdekes eset, közben széleskörű ismeretanyag a légiközlekedésről.

És megint egy fontos momentum: egy stratégiai terv, amely aztán nem kellett az adott Malév-vezetésnek; egyszer, ha lesz rá alkalom, majd erről érdemes lenne külön megkérdezni a kapitányt.

Acél Anna beszélgetései, kérdései nyomán kialakul egy másik mondandója a könyvnek: mennyire fontos, talán különösen fontos egy repülőembernek a belső béke, a nyugalom, és itt ér talán össze a két szál. A cikk írójának – maga a repülés is túlmutat önmagán, mozogni a levegőben – pláne egy kisgéppel - spirituális élmény.

Lám, ilyen önvallomásokra készteti olvasóját ez a kötet.