Eltűnt 777-es: új latolgatások, kevés remény

iho   ·   2016.06.13. 08:45
cim9

Kilencven százalékban már átkutatták azt a területet, ahol a legutolsó jelzések elemzése alapján feltehetően a Malaysia Airlines 2014. március 8-án eltűnt, de eddig a felszín alatt mintegy négyezer méter mélyen lévő tengerfenék átfésülése semmi eredményt nem hozott. Nagyjából 120 ezer négyzetkilométert kell a kutatóhajókkal és tengeralattjárókkal végignézni, a maradék tíz százalékot augusztusig befejezik – ezután újabb információk hiányában a leginkább érintett Kína és Ausztrália kormánya a maga részéről kiszáll a folyamatból.

Ami feltehetően azt jelenti, hogy ha a Boeing 777-es roncsait nem találják meg, akkor az aviatika eddig legtitokzatosabb története felderítetlen marad, merthogy a további kutatás költségeit senki nem vállalja, márpedig olyan összegekről van szó, amelyeket kormányon kívüli magán források nem biztos, hogy képesek összehozni.

Érdekes kérdés: miért csak a jobbszárnyból kerültek elő darabok?

Nyilván a közelgő határidő miatt is próbálkoznak ismét az ausztrál hatóságok a gép lehetséges vizet érésének újragondolásával. Az eddigi kutatások nagy vonalakban azon alapultak, a géptől eredő utolsó automata jelzés feltehető pozíciójához adták hozzá a még meglévő üzemanyag adta repülési távolságot, tehát a logika alapja az volt, hogy a gép addig repült, amíg volt kerozinja. De mi van, ha a gépet esetleg már korábban megpróbálták letenni a vízre?

Egy másik érdekes gondolat úgy szól, hogy a 777-es korábbi üzemeltetése során kiderült, hogy a jobboldali hajtómű valamivel többet fogyaszt, mint a másik, tehát elképzelhető, hogy a jobb hajtómű leállása után a bal még vagy tizenöt percig a levegőben tarthatta a gépet. Másfelől egy, az ausztrál kormány mellett működő tanácsadó testület vezetője most azt mondja, lehetséges, hogy  gép a vártnál korábban kezdett süllyedni, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi íves területhez képest még északabbra kellene keresni a roncsot.Az úgynevezett Ív, a kutatás helyszíne, lehet, hogy a gép ettől északabbra került a vízbe?

Május végén Madagaszkár partvidékén, a Nosy Boraha szigeten újabb kisebb roncsdarabok kerültek elő, amelyeket mostanra azonosítottak, és a szakértői vizsgálat igazolta, hogy a 370-es járatról származnak: az egyik az utaskabin egyik ülésének kisebb darabjáról van szó, egy az ülés hátára erősített ruhatartó kampóról. Ugyanakkor ennek a néhány kisebb darabnak a fellelése sem ad hozzá sokkal többet a kutatáshoz, továbbra sem tudni, hogy a fő roncsmező merre fekszik, illetve mi maradt belőle a több mint két év alatt, miközben az áramlások láthatóan igen messze sodortak darabokat a gép lezuhanásának vagy vízre szállásának eredeti helyszínétől. A különféle összeesküvés-elméleteket az nyilván cáfolja, hogy a gép kisebb darabjai valóban az Indiai-óceánból kerültek elő, az kicsit bonyolult és nehezen hihető forgatókönyv lenne, hogy valakik gonoszul elrabolták a 777-est, aztán időnként valamicskét bedobnak belőle az óceánba, hogy megtévesszék a világot.

Az viszont, hogy eddig kizárólag a jobb szárny egyes darabjai kerültek elő, többek szerint azt a teóriát erősíti, hogy a gép nem zuhant le a magasból, hanem egy magánál lévő pilóta próbált vízre szállást végrehajtani, de ennek során a jobb szárny letörhetett, és ennek darabjait sodorta el az áramlás messzire a törés helyszínétől.

Az eltűnt 777-es: most már tényleg kérdéses, megtudjuk-e, mi történt

Viszont ha valóban pilóta próbálkozott az utolsó pillanatokban, akkor a gép valóban bármikor változtathatott irányt ahhoz képest, ahogy addig a „pingek” elemzése szerint repült, sőt, az is elképzelhető, a pilóta a hajtóművek leállása után még jó darabig tudta siklásban tartani a gépet. Az ausztrálok szerint azonban ez kevésbé valószínű, hiszen a 777-es előtte órákon keresztül repült magasság- és irányváltás nélkül, ami kevésbé valószínűsíti, hogy a gépet valóban egy tudatánál lévő pilóta irányította.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

MentésMentésMentésMentésMentésMentésMentésMentésMentés

Kapcsolódó hírek