Ennek végre értelme is van

Arnold Balázs   ·   2011.11.09. 19:28
400

Október végén ért véget a Fóti út felújítása a IV. kerületben. A szerda délutáni hivatalos átadási ünnepségen Vitézy Dávid a BKK vezérigazgatója kiemelte: rendkívül boldog, hogy végre nem közútfejlesztési, nem kerékpárútfejlesztési, nem tömegközlekedés-fejlesztési, hanem valódi közlekedésfejlesztési projektet adhat át. A Fóti út Megyeri út és a Szilágyi utca közti 2,5 kilométeres szakaszán a kivitelező Colas Út Zrt. új pályaszerkezetet épített, megújultak a buszmegállók és a járdák, járdaszigetek is. Kétoldali, irányhelyes kerékpársávban tekerhetnek a biciklisek a Szilágyi utca és a Baross utca között, míg a Baross utcától a Megyeri útig kerékpáros nyom segíti a két- és többkerekű járművek balesetmentes egymás melletti közlekedését. László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az irányhelyes, kétoldali kerékpársáv jó választás volt, hiszen így sokkal biztonságosabb a közlekedés, mint az egyoldali, az úttesttől elválasztott „kerékpárjárda” esetében. Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere elmondta, hogy több hasonló fejlesztést is terveznek a kerületben.

A járdán vezetett kerékpárútnak sok hátránya van. Egyrészt a gyalogosok is magukénak érzik, így sokszor alakul ki konfliktushelyzet a kerékpárosok és a gyalogosok között. Komoly veszélyforrás a járdán póráz nélkül sétáltatott kutya, illetve a hirtelen keresztül-kasul meginduló játszó kisgyerekek is, akik önhibájukon kívül óvatlanul kilépnek a biciklis elé. Az ilyen szakaszokon a kerékpárosok közlekedése nehézkes, a folyamatos, egyenletes sebességű haladás hátráltatva van, a sűrű lassítás pedig nem tesz jót a fékeknek sem. Ráadásul a nem egyértelműen, kopott útburkolati jelekkel elválasztott kerékpárutakon, illetve gyalog- és kerékpárutakon a sétálók sem feltétlenül értik, hogy miért is vannak ők útban? Továbbá, az autósok sem mindig látják a kerékpárosokat. Ha kanyarodáskor keresztezik egymás útját, könnyen lehet, hogy nem észlelik egymást időben, melynek súlyos baleset is lehet a következménye. Ezt elkerülendő, ilyen esetekben minden egyes szintbeni kereszteződésnél újra kell gondolni a forgalmi rendet és a jelzőlámpák működését is.

Az első szabálytalankodó csak udvarias, jóindulatú figyelmeztetésben részesült

Az úttest két oldalán vezetett, irányhelyes kerékpársáv minden szempontból előnyösebb ennél. A két keréken közlekedőket egyszerűen be lehet illeszteni a közút forgalmi rendjébe. Sem a kereszteződéseket, sem a lámpaprogramot nem kell módosítani. Az autósok messziről észlelik az előttük haladó bicikliseket, és a biciklisek is jobban belátják az útszakaszt, az esetleges keresztirányú forgalmat. Az úttest szélén kijelölt kerékpársávban pedig gyalogosok sem sétálgatnak. Problémás helyzet akkor állhat elő, hogyha az autósok nem tartják tiszteletben a kerékpárosoknak fenntartott sávot, és parkolónak használják. Reméljük, hogy a kerület hatóságai odafigyelnek majd erre. Mindezen előnyök mellett nem elhanyagolható tény az sem, hogy létesítése lényegesen olcsóbb. A Fóti út felújításának összköltsége 225 millió forint volt, ebből a kerékpársávra fordított összeg csupán négymillió forint. A festék ára. Ha itt elkülönített kerékpárút épült volna, a költségei ötvenmillióra rúgnánk.

E cikk szerzője az átadás napján többször is bejárta az új szakaszt, és kijelenthető, hogy a budapesti kerékpárutakhoz hasonlítva ez most remekül sikerült. Az aszfalt felülete nem hepehupás, a burkolat minőségére nem lehet panasz. Reméljük, hogy a téli időjárás sem tesz majd károkat benne. A csatornafedelek sincsenek megsüllyedve, nem ütnek, egyik-másikon pedig valóban úgy lehet áthaladni, hogy egyáltalán nem érzi meg a drótszamáron ülő. Pozitívum, hogy a rácsos aknafedlapok el lettek forgatva a menetirányra merőlegesen, így a legvékonyabb gumival szerelt országúti kerékpár sem akad el benne. A festékkel nem spóroltak, a piktogramokat több rétegben, jó vastagon festették fel. Némelyik útburkolati jel emiatt egy kicsit megrázza a biciklist, de a legtöbbet könnyedén ki lehet kerülni. Olyan apróság ez, hogy csak rosszindulatú szőrszálhasogatás lenne hibának felróni. Nem lógnak be reklámtáblák, faágak, és egy-két kivételtől eltekintve a jobbról csatlakozó keresztutcákból érkező autósok is már messziről észrevehetőek.

Itt említendő az is, hogy ez a kerékpárút nem a semmiből a semmibe vezet, hanem valóban egy hiányzó összeköttetést pótol. A Duna jobb partján elhelyezkedő agglomerációs településekről, vagy Békásmegyerről Újpestre, Rákospalotára, Újpalotára, de akár a beljebb fekvő városrészekbe tartó kerékpárosok a Megyeri hídról legurulva eddig a kritikán aluli burkolatú Óceánárok utcán át közlekedtek, egy hosszabb szakaszon kerékpárút hiányában az autók között. Nem kell mondani, hogy a nagy sebességgel haladó autók mellett kátyúkat kerülgető biciklisek milyen balesetveszélyes helyzetnek voltak kitéve. A Szilágyi utca és a Váci út összekötése tehát nem egy véletlenszerű döntés eredménye. A felújított Fóti út alkalmas arra, hogy a BKV autóbuszai az autósokkal és a kerékpárosokkal együtt, egymásra kölcsönösen odafigyelve, a többi közlekedő – ide értve a gyalogosokat is – veszélyeztetése nélkül közlekedhessenek.

A kerékpárosok máris birtokba vették a nekik szánt útfelületet<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: Vörös Attila)

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.