Eplénynél még megvolt: végigment egy Jenbacher a Bakonyon

MTI/iho   ·   2016.11.05. 19:15
jenbacher_bakony0

Bödecs Barnabás szombat délután Veszprémben újságíróknak elmondta, hogy mivel a GYSEV Zrt. villamosította magyarországi vasútvonalait, azokon új villamos motorvonatok állnak szolgálatba, és tizenkét korszerű motorvonat feleslegessé válik a társaságnál. A szövetség ezért azzal a kéréssel fordult a MÁV és a MÁV Start vezetéséhez, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárságához, találjanak megoldást arra, hogy ezek a vonatok a térségben maradhassanak.

Eplény és Veszprém között. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Máthé Zoltán)

– A használt, de jó állapotú motorvonatok a Győr–Veszprém vonal mellett Győr–Pápa–Celldömölk és Pápa–Csorna közt is jobb utazási körülményeket biztosíthatnának – tette hozzá. A szövetség elnöke szerint a jelenleg Győr és Veszprém között közlekedő csehszlovák motorvonatok nem alkalmasak a hegyvidéki közlekedésre, állandóan elromlanak és lassan járnak. A mozdonyos szerelvények pedig nagy tömegükkel károsítják a 120 éves magas-bakonyi vasútvonalat, komoly pályafenntartási költségeket generálva. Bödecs Barnabás kiemelte, a négytengelyes, majdnem húszéves osztrák gyártmányú kocsik kisebb tömegükkel és kedvezőbb fogyasztásukkal az üzemeltetési költségeket is csökkentenék.

Az egyesület vezetője jelezte azt is, hogy a vonalon napközben Győrből délelőtt négy, Veszprémből pedig délután hat órán át nem indul vonat, ezért legalább a nyári időszámítás szerint hétvégente szeretnék ebben az időszakban egy új vonatpár indítását.

Bödecs Barnabás kitért arra is, hogy az új motorvonatok megfelelő fékrendszerrel lejtős pályán is meg tudnak állni, így Eplényben is ki lehetne alakítani legalább egy megállóhelyet. Ugyanis jelenleg a Veszprém megyei településtől két kilométerre egy régi rakodóhelyen áll meg a vonat, ahonnan járda sem vezet a főút mentén a faluba.

A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség önkormányzati és civil tömörülés, melynek jelenleg közel 60 tagja van, melyből 12 önkormányzat: köztük Győr és Veszprém.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Kisvasút Nagyvasút Vasútmodell Városi vasút Vasút

Zárójelentés a Kálmán Imre EN vonaton kitört pánikról

T. H. F.   ·   2024.10.03. 12:00

Megjelent a legújabb Indóház, hasábjain többek között a címben is jelzett témával, a GYSEV Púposának különvonatával, az államvasúti motoros vontatás indulásával, a MÁV Igazgatóság a múlt század negyvenes évek elején jellemző napi négy-, illetve hatórás munkarendjével, vagy a ČKD Tatra KT4 rövid-csuklós villamos motorkocsi fél évszázadával.