Erősödik a Waberer's

iho   ·   2013.06.10. 08:49

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a Waberer’s Logisztika Kft. és a miskolci Szemerey Transport Zrt. üzletrész-, illetve részvénycsere révén tavaly év végén történt fúzióját írta az Észak-Magyarország nyomán a napi.hu.

A döntést követően a két, saját neve alatt, de közös tulajdonosi szerkezetben működő vállalatot egységes menedzsment irányítja. Az együttesen 1200 szakemberrel és 700 járművel rendelkező cégek összevont árbevétele 2012-ben mintegy 22 milliárd forint volt, amit a vállalatok a fúziónak köszönhetően öt év alatt évente 10 százalékkal terveznek növelni – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban.

A cikk emlékeztet arra, hogy a két társaság egyesülése üzletrészek, illetve részvények cseréjével valósult meg: a Waberer's Logisztika Kft. a Szemerey Transport Zrt. részvényei 60 százalékának birtokába jutott, míg a Szemerey Transport a Waberer's Logisztika üzletrészének 40 százaléka felett szerzett ellenőrzést.

Kapcsolódó hírek

Közút Ellátási lánc Haszonjármű Szállítmányozás Logisztika

Egymást érik a változások a fuvarozásban: és ezek igazából ránk is hatással lehetnek

iho/közút   ·   2026.02.26. 08:00

A 2026-os év kezdete az útdíjemeléstől volt hangos. Az emelkedés ugyan nem maradt el, de kisebb mértékben valósult meg, mint az tervezett volt. Július 1-jén életbe lép egy új EU-s tachográf-szabályozás, ami a korábbiaknál szigorúbban ellenőriz. Sőt, a KRESZ tervezett módosításai szintén jelentős hatással lehetnek a magyarországi fuvarozási piacra.