Europe Train tehervonatok Magyarországon

MTI   ·   2012.09.07. 08:59

Az Europe Train közel 30 európai vasúttársaság összefogásával, a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) védnöksége alatt közlekedik, egy héten át a MÁV pályahálózatán, mintegy 5000 kilométert megtéve a Hegyeshalom – Győr rendező – Ferencváros – Szeged rendező vonalakon. A teszt jellegű közlekedést a MÁV koordinálja, több leányvállalatának közreműködésével. Mellette az RCH vállalt kulcsfeladatot, a cég kocsivizsgálói végzik a vonat műszaki vizsgálatát és fékpróbáját a határátlépésnél, valamint a szegedi és ferencvárosi szerelvényfordulóknál. A vizsgálatokról, fékpróbákról statisztikát készítenek, amelyeket átadnak az UIC-nek.

Az UIC nagyszabású Europe Train kísérleti projektje 2010 decemberében indult, célja, hogy a jövőben Európa vasúttársaságai egy új, műanyag féktuskókkal felszerelt – „suttogó” – fékrendszer alkalmazása révén legalább a felére csökkentsék a vasúti árufuvarozás közben fellépő zajt. Amennyiben a tesztek sikeresen végződnek, a technológia akár 2012 végére hozzáférhető lehet.

A 30 különböző felépítésű teherkocsiból álló szerelvény egy év alatt 200 ezer kilométert tesz meg Európában. Ennek során a legkülönbözőbb időjárási és domborzati viszonyokon közlekedik, a fékeknek ugyanis sarki hidegben és a mediterrán nyári hőségben egyaránt kifogástalanul kell teljesíteniük.

Kapcsolódó hírek