Fapados indulás Fekete-Afrikában

iho/repülés   ·   2012.06.17. 12:00
FastJet_Artist_Impression_01_cim

Az easyJet alapítója, az easyGroup vezetője Stelios Haji-Ioannou Fastjet néven új low-cost társaságot indít Afrikában. Az üzleti vállalkozás a már létező, főképp légcsavaros  gépekkel Angolában, Ghánában és Tanzániában is üzemelő, Nairobi-központú Fly540 légitársaság hálózatának bázisán indul, a tervek szerint nyár végén. Egy ideig közösen repülnek a legfontosabb desztinációkra, ahová a Fastjet bérelt sugárhajtású gépeket járat, majd a Fly540 egésze átalakul kizárólag jetekkel repülő point-to-point diszkont társasággá.

Haji-Ioannou már tavaly ősszel jelezte, be akarja indítani az easyJet afrikai megfelelőjét, a tervet azonban nem kísérte egyértelmű helyeslés az easyJet igazgatótanácsában, sőt, a légitársaság nemcsak a felszín alatt indított propagandakampányt a tervezett konkurens ellen, hanem törvényes eszközöket is tervezett bevetni a részvényesei érdekeinek védelmére. Stelios csak 38  százalékban birtokolja az easyJet részvényeit, azonban az anyacég, az easyGroup folytatta a tranzakciót, és a Rubicon Diversified Investments nevű befektetési vállalatot bízta meg azzal, hogy vásárolja meg a Fly540-t és hogy a Fastjet brandet használja Afrikában.

A Fly540 egyébként 525 ezer utast szállított az alakulása óta elételt első 15 hónapban, és főképp az angolai és ghánai indítás költségei miatt 19 millió dolláros veszteséget könyvelt el.

Fastjet-látványterv: a használandó géptípusról még nincs döntés, a korábban tervezett A319-esnél nagyobb gépet akar a vezér

Ed Winter, a Fastjet vezérigazgatója nyilatkozott arról is, hogy az új cég anyavállalata, a Rubicon hamarosan eldönti, milyen gépekkel szereli fel a társaságot. Szavai szerint mind a Boeing, mind az Airbus keskenytörzsű gépei szóba jöhetnek, de Winter külön hangsúlyozta, hogy noha korábban már készült tanulmány az A319-esről, a Fastjetnek inkább 150 személyesnél nagyobb utasszállítóra van szüksége. „A beszerzés forrása üzemi lízing lesz, ez garantál elég rugalmasságot, hogy a flottát az igények szerint alakítsuk” – mondta Ed Winter.

Az új cég főnöke szerint a Fastjet üzleti perspektívája azon alapul, hogy az afrikai légipiacon a kapacitások szűkösek, bőven van esély a növekedésre, ha a GDP, az utazási kedv és fizetőképes kereslet is nő majd az afrikai kontinensen. „Afrika is megérett a légiközlekedés demokratizálására” - mondta Ed Winter.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.