Fejreáll a főszezon? Emberhiány földön-égen

iho/repülés   ·   2022.06.01. 15:00
010214_wlj_travel_640

Hatalmas sorok európai nagyreptereken, kevés a pilóta Amerikában. Az iparág nem tud lépést tartani az utasok visszatérésével, sokan, akiket a járvány idején leépítettek, nem állnak ismét munkába.

Eléggé vészjósló jelek közepette készül az európai és az észak-amerikai légiközlekedés a főszezonra, késések, törlések, hatalmas sorok a reptereken, korlátozások a jegyeladásban – a közös ok az emberhiány.

Az iparág szemlátomást nem tudja a kapacitását annak megfelelően növelni, ahogy az utasok térnek vissza a járvány okozta megszorítások fellazulásával a levegőbe. A KLM néhány napja jelentette be, hogy amíg nem sikerül emelni a földi kiszolgálók számát, addig leállítja a jegyeladást az Amszterdam Schipholról induló járatokra.  

A légitársaság szerint az elmúlt hetekben már az utcáig ért a sor Európa harmadik legforgalmasabb repülőterén, a várakozás órákig tart, a szűk kapacitás elsősorban a biztonsági ellenőrzésnél jelentkezett, az ok pedig, hogy nincs elég munkaerő erre a posztra. Hasonló a helyzet London Heathrow-n és a dublini nemzetközi repülőtéren.

A brit légitársaságok szinte mindegyike szenved valamilyen hiánytól. A British Airways a járvány kitörésekor hatalmas arányban bocsájtotta el vagy küldte kényszerszabadságra az alkalmazottait, akiknek jelentős része most, amikor a légicég már várná vissza őket, nem jönnek, számosan pártoltak át más légitársasághoz, de vannak, akik el is hagyták az iparágat. A BA különleges bónusszal próbálja visszacsábítani a minősítésüket megtartó kabinszemélyzeteket, az ezer font felét három hónap elteltével kapják meg a belépők, a másik felét hat hónap múlva.

Az easyJet járatai százait volt kénytelen lemondani az elmúlt hetekben személyzet hiányában, a már visszatérő munkaerő egy része azért nem állhatott szolgálatba, mert még nem fejezték be a biztonsági átvilágítását. A visszatérők itt is kapnak plusz pénzt, de azok is, akik kitartottak a társaság mellett, a kifizetés októberben várható, jutalomként a nyári szezon megpróbáltatásaiért.

Az óceán túloldalán a JetBlue arra készteti az alkalmazottait, hogy lehetőség szerint ne jelentsenek beteget, a túl sok hiányzás „adminisztratív következményekkel” jár, ami viszont kiváltotta az egyik nagy szakszervezet, a Transport Workers Union ellenállását, a konfliktus még tart. A kabinokon kívül súlyos a probléma a pilótafülkékben is, az FAA 2021-ben s szokott mennyiséghez képes feleannyi új ATPL-t adott ki tavaly, vagyis ennyivel csökkent az utánpótlása a közforgalmi állománynak. A szövetségi szervezet most ötmilliárdos hozzájárulást ajánlott fel mindazoknak az egyetemeknek és intézményeknek, amelyek a jövő légiközlekedési szakembereit képzik.

A nagy cégek közül csak a United volt képes megállapodni a munkaerő-áramlásban kulcs-szerepet játszó érdekvédelmi szervezetekkel, más társaságok esetében csakis a járatok egy részének törlése a megoldás a pilóták túlterhelésének megakadályozására. Közben az ALPA pilótaszervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy egyes cégek vezetése a személyzet hiányára tereli el a figyelmet a saját helytelen döntéseiről. De alapvetően az a helyzet, hangzik az összefoglaló, hogy egy légitársasági pilóta kéthetes felmondási idővel hagyhatja ott a céget, miközben egy-egy új kapitány képesítésének folyamata eltarthat fél évig is.

Visszatérve Európába, a britanniai reptereken a főszezon részleges összeomlását okozhatja, ha a szakszervezetek beváltják a fenyegetésüket és a British földi utasszolgálatainak munkatársai sztrájkba lépnének, mert az ő esetükben a vezetés nem állította vissza azt a tíz százalékos elvonást, amit a járvány okozta visszaesés nyomán vezettek be, míg a cég vezetése már visszakapta ezt a pénzt.  

Végül: a Nemzetközi Légiközlekedési Szervezet is felhívást tett közzé, amelyben a földi kiszolgálók munkaerőhiányának megoldására javasolja az általa kidolgozott egységes földi kiszolgáló üzemeltetési eljárását (IATA Ground Operations Manual, IGOM). Ez a standardizálás révén plusz rugalmasságot nyújt a földi kiszolgáló személyzetek toborzásában, illetve átszervezésében, mondja az IATA.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.