Fél évet csúszhat az M3-as vásárosnaményi szakasza

iho/közút   ·   2012.04.19. 15:43

Noha már 2010 elején úgy tűnt, hogy kezdődhet az M3-as autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti szakaszának építése, az útból tizenkét, pontosabban 11,9 kilométer sorsa még mindig bizonytalan. Az Index információi szerint elképzelhető, hogy ismét új közbeszerzési eljárást kell kiírni ennek a 49-es út és Vásárosnamény közötti szakasznak az építésére, ami miatt legalább félévet csúszhat a mindösszes tizenkét kilométeres út megépítésének az elkezdése.

Az értesülést megerősítette az állami sztrádaberuházó NIF Zrt. szóvivóje. Loppert Dániel elmondta: december végén írták ki az M3-as autópálya 49-es főút és Vásárosnamény közötti szakaszának megépítésére a közbeszerzést. Azonban az ajánlati felhívást később egy helyesbítéssel egészítették ki, ez a kiegészítés a műszaki tartalomra és a teljesítési részhatáridőre vonatkozott.

Kapcsolódó hírek