Felszállás csak az első ajtónál – újabb vonal

iho/közút   ·   2012.06.28. 12:12
2012. július 1-jén, vasárnap üzemkezdettől a 218-as autóbuszra is kiterjesztjük az első ajtós felszállást – hangzik a BKK közleménye. Az intézkedés értelmében az autóbuszokra ettől az időponttól kezdve felszállni csak az első ajtón lehet, leszállás céljára pedig a hátsó ajtók vehetők igénybe.

Az ellenőrzési rendszer megteremti a lehetőséget arra, hogy még a felszállás előtt kiszűrjék a bliccelő utasokat. A BKK elsődleges célja ugyanis nem a pótdíjazás, hanem a jogosulatlanul, azaz érvényes jegy vagy bérlet nélkül felszálló, ezáltal hosszú távon mind a Budapesti Közlekedési Központnak, mind pedig – közvetve – a többi utasnak kárt okozó bliccelők számának csökkentése.

Kérjük utasainkat, támogassák a járművezető munkáját azzal, hogy jegyüket, bérletüket, vagy a járművezetőnél kapható 400 forintos vonaljegy megvásárlásához szükséges összeget előkészítik, segítve ezáltal az autóbuszok menetrend szerinti közlekedését – zárul a Budapesti Közlekedési Köpont közleménye.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.