Felszámolják a debreceni buszgyártót

iho/közút   ·   2012.06.05. 11:54

„A Magyar Járműtechnikai Zrt. 56 éve Debrecenben működő vállalat… A megalapításától tevékenysége a járművek gyártására és építésére vonatkozik… Komoly mennyiségben végeztük Ikarus 200 típusú járművek teljes nagyjavítását. 10 évig új váz főegységeket szállítottunk be az Ikarusnak” – olvasható a cég honlapján, melyről az is kiderül, hogy a zrt. a közelmúltban közel 119 millió forintot nyert GOP-os pályázaton, hét és fél millió forintot pedig TÁMOP-pályázaton – írja a Dehír.hu.

A portál lapunkra hivatkozva emlékeztet, a cég első „sajátmárkás” típusát 2004-ben mutatták be egy 18 méteres, teljesen alacsonypadlós csuklós autóbusz személyében, az áttörést azonban mégsem ez, hanem a 10,5 méteres emeletes jármű hozta meg számukra.

2010-ben Páva Zsolt, Pécs polgármestere úgy nyilatkozott, a Mecsekbusz Kft. a debreceni Magyar Járműtechnikai Zrt-től vásárol buszokat, a beruházás azonban azóta sem valósult meg.

A cég ellen – melyben Debrecen városának a debrecen.hu szerint nyolc százalékos tulajdonrésze van – felszámolási eljárás indult. A cég központi száma már nem él, így vezetői elérhetetlenek.

Szabó István felszámolóbiztos azonban elmondta, tavaly október óta indultak kísérletek a cég felszámolására, ezeket azonban még sikerült „visszaverni” a zrt. vezetésének. Egy januári beadványt azonban nem, így az május 29-én jogerőre emelkedett. Azóta a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat, ő rendelkezik a cég vagyonával.

Szabó István a Dehir.hu-t úgy tájékoztatta, a vállalatnál körülbelül negyvenen dolgoznak, fizetést három hónapja senki nem látott. Elmondása szerint a zrt-nek munkája még lenne is, de komoly likviditási problémái vannak, s nem tudja kiegyenlíteni tartozásait.

A cég honlapja szerint szállítottak buszokat Hamburgba, Isztambulba, Belgrádba, a vevőik között volt többek között a Borsod Volán, a Szabolcs Volán és az Agria Volán is.

Kapcsolódó hírek