Felújítanák és meghosszabbítanák a Kisföldalattit

MTI/iho   ·   2016.10.26. 18:45
400px_kisfoldalatti

A Fővárosi Közgyűlés huszonöt igen szavazattal, egyhangúlag hagyta jóvá szerdán az erről szóló javaslatot, amelyhez az idén harmincnyolcmillió, jövőre pedig 622 millió forintos kormányzati támogatás áll rendelkezésre az erről szóló kormányrendelet alapján. A közgyűlés kikötötte, hogy a projektnek tartalmaznia kell a Deák tér, az Oktogon és a Hősök tere megállóinak kapacitásbővítését, továbbá két új állomás létrehozását: az 1-es villamosra történő átszállás érdekében a Hungária körút alatt, valamint a Duna-part könnyebb eléréséhez a Vigadó téren, amely a vonal új végállomása lenne. A felújítással a kis földalattit a lehető legteljesebben akadálymentesíteni kell, továbbá a jelenleginél várhatóan hosszabb új szerelvények miatt szükséges a Mexikói úti járműtelep átalakítása is.

A felújításon felül két új állomást is létrehoznának: egyiket a Hungária körút alatt, a másikat pedig a Vigadó téren, amely a vonal új végállomása lenne (fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek