Fókuszban a szolgáltatás

Molnár András   ·   2012.01.24. 09:15
hs2_lil

Miközben cserélik le a vonalak szolgáltatóit a mostanában lejáró franchise-szerződések nyomán, a járatokat rendszeresen igénybe vevő utazóközönséget is folyamatosan szondázzák, mennyire volt elégedett az eddig kapott szolgáltatással, mi szorul javításra, finomításra, illetve mely más vonalakon utazott és milyen tapasztalatai voltak.

Kiírták a tendert a West Coast Main Line InterCity szerződésére is, a jelenlegi szolgáltató Virgin és West Coast Trains Ltd. a korábbi megegyezés fényében december 9-ig üzemeltetheti a Pendolinókkal megerősített vonalat. Az új szerződés már 2026 márciusáig fog szólni, ekkorra tervezik a HS2 megnyitását, ami komoly átalakulásokat eredményez majd a környék vasúti forgalmában.

Az új pályára várhatóan új szerelvények is érkeznek – a Pendolinók <a href=/hir/beferuenk>kényelmi szempontból</a> bőven hagynak maguk után kívánnivalót</br>(a külön nem jelölt felvételek forrása a HS2 Ltd.)

Nem csupán a megnyitás tervezett dátuma, hanem a várhatóan végleges nyomvonal is nyilvánosságra került a közelmúltban a második brit nagysebességű vonal kapcsán. Miután hónapokon át járták a DfT (Department for Transport, Közlekedési Minisztérium) munkatársai az érintett településeket, bemutatókkal, konzultációkkal, valamint a HS2 hatásait (például zajszintjét) modellező szimulációkkal bemutatva a lakosoknak, mit is jelent majd számukra az új pálya, a legtöbb pontban sikerült megegyezésre jutni, és a közel 55 ezer beérkezett visszajelzést is kiértékelve kormány végül egyértelműen az építkezés mellett foglalt állást.

A konzultációk során változatos formákban mutatták be a DfT munkatársai, miért is jó a HS2 az embereknek

A vasúti teherfuvarozók üdvözölték a döntést: mivel a személyforgalom jelentős hányada a meglévő vonalról az új, gyorsabb pályára áramlik át, a közép- és nyugat-angliai iparvidék tehervasúti kiszolgálására jelentősen nagyobb kapacitás áll majd rendelkezésre. Emellett a szállítmányozók felvetették azt is, hogy a későbbi nagysebességű teherszállítás érdekében érdemes lenne összekötni a HS1 és HS2 vonalakat. Ennek megvalósítása sok kérdést vet fel, melyekkel a DfT még nem foglalkozott érdemben.

Békés angol táj száguldó vonattal – a legtöbb vitás kérdésben sikerült megegyezni a köryéken lakókkal

A HS2 megépülésével így nem csak a személyszállításban, de az áruszállításban is komoly lépést tesz a brit kormány a fenntartható fejlődés felé, hisz minél nagyobb a vasúti kapacitás, annál több lehetősége van a cégeknek közút helyett vasúton szállítani. A későbbiekben akár egy RoLa-jellegű rendszer is kiépülhetne.

Ez az alagút akár a Chiltern-dombságban is lehetne

A HS1 mindeközben már most kiválóan teljesít: az elmúlt évben egymillióval több utast szállított, mint 2010-ben, vagyis a Southeastern így a két év alatt mintegy 8,2 millió utast juttatott célba. Ha ez nem lenne elég, az utasok 89 százaléka független felméréseken jó vagy kiváló minősítéssel értékelte a nagysebességű szolgáltatást, vagyis az „értéket pénzért” üzletfilozófia magas jegyárak mellett is működött.

Persze nem csak a „gyorsak” koncentrálnak célközönségükre: 2011 legpontosabb vasúttársasága a c2c lett a szigetországban, 96,4 százalékos teljesítménnyel. A második helyre a liverpooli Merseyrail futott be, a sor végén pedig a Virgin kullog, a cég kommunikációja szerint nagyobbrészt önhibáján kívül, balesetek, a pálya hibája, illetve a közelmúlt viharai miatt. Az országos átlag romlott, már a 90 százalékot se éri el, és úgy tűnik, fokozatosan nő a különbség a mezőny eleje és vége között.

A c2c járata Leigh on Sea állomására jár be</br>(fotó: Network Rail)

A késések jelentős részét Angliában is a fémtolvajok okozzák. Ezt próbálja meggátolni az a program, amelyhez csatlakozva a fémfelvásárlók csak olyan eladótól vesznek át árut, aki hitelt érdemlően tudja igazolni személyazonosságát és lakcímét. A programot egyelőre hat hónapra hirdették meg, de ha beválik, meg is hosszabbíthatják.

A ScotRail megbirkózik a téllel – de vajon a saját alkalmazottaival is?</br>(kép: Network Rail)

Skóciában bár hóban-fagyban is járnak a vonatok, most mégis sztrájk fenyeget, méghozzá egy elég meglepő eset nyomán. Egy mozdonyvezető beteget jelentett, majd elutazott Németországba a Rangers futballmérkőzésére. Szerencsétlenségére lebukott, és bár nem bocsátották el, közel évi húszezer font fizetéscsökkentéssel sújtották. A ScotRail szóvivője elmondta: a mozdonyvezető tette miatt vonatokat kellett lemondani, ami elfogadhatatlan. A szakszervezet ellenben túl súlyosnak érzi a büntetést, ezért tervezik a sztrájkot. Hogy lesz-e belőle valami, február 16-án derül ki.

Kapcsolódó hírek