Folytatódik a 28-as, 37-es villamos pályájának felújítása

iho/vasút   ·   2012.03.23. 14:34

A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV tavaly kezdte meg átfogó villamospálya-felújítási programját, amely most a 28-as és a 37-es villamosok vonalán folytatódik. Március 25-én, vasárnap üzemkezdettől április 6-án, pénteken üzemzárásig az Élessaroknál, a Sörgyár II. telepbejárat előtt a közutat keresztező villamosvágányokat újítjuk fel, míg március 30-án, pénteken üzemzárástól április 2-án, hétfő reggelig a Jászberényi út – Maglódi út torkolatban végznek karbantartást. A vágányfelújítás időtartama alatt a nemrég beszerzett Mercedes Citaro autóbuszok is szállítják az utasokat – áll a BKK közleményében.

A 28-as villamosok teljes üzemidőben a fenti időszakban Blaha Lujza tér és az Élessarok között közlekednek, míg a 28A villamos egyáltalán nem közlekedik, helyette a 28-as jár. A 37-es villamosok ugyanezen végállomások között közlekednek, saját útvonalukon, míg a 37A villamos ebben az időszakban szintén nem jár, helyette a 37-es közlekedik majd.

Kőbánya alsó vasútállomás és az Új köztemető között 28-37V jelzéssel villamospótló autóbuszok közlekednek, amelyek az alábbi megállókat érintik:

Az Új köztemető irányában: Kőbánya alsó vasútállomás, Liget tér, Szent László tér, Ónodi utca, Élessarok, Sörgyár, Jászberényi út, Gitár utca, Kocka utca, Kada utca, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Sibrik Miklós út, Sírkert út, Új köztemető.
Kőbánya alsó vasútállomás irányában: Új köztemető (a 95-ös autóbusz Puskás Ferenc Stadion irányú megállóhelye), Új köztemető (a 95A autóbusz régi megállóhelye a Sírkert úton), Sírkert út, Sibrik Miklós út, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Kada utca, Kocka utca, Gitár utca, Jászberényi út, Sörgyár, Élessarok, Kőbánya felső vasútállomás, Halom utca, Őrház, Kőbánya alsó vasútállomás.

A felújítási munkálatok idejére ideiglenesen forgalomba állítják a nemrég használtan beszerzett Mercedes Citaro autóbuszokat is. A járművek ideiglenes forgalomba állítására munkanapokon van szükség, mivel a BKV-nak nem áll rendelkezésre többletjármű a villamospótló autóbuszok biztosítására. Az utasok számára ugyanakkor fontos tudni, hogy a Mercedes Citarók, bár hatósági vizsgával rendelkeznek, a budapesti arculati elemeket még nem kapták meg, egyelőre korábbi, nyugat-európai festésükkel és felirataikkal közlekednek a rendkívüli pótlási feladat miatt.
A későbbiekben a buszok honosításon esnek majd át, budapesti színezést kapnak és a megfelelő átalakításokon esnek majd át.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.