Forgalomban az első Cities Sprinter

iho   ·   2014.02.09. 13:55
400px_amtrak_acs

Mint arról az iho már 2013 májusában beszámolt, az Amtrak hetven villamos mozdonyt szerez be a Siemenstől a Bostont, New Yorkot és a főváros Washingtont összekötő Northeast Corridorra (NEC). A 466 millió dollár értékű kontraktust 2010 októberében írta alá a két fél.

Az első jármű február hatodikán állt forgalomba. Az eseményhez az Amtrak hivatalos ceremóniát szervezett Philadelphia városának 30th Street állomására, ahol Joe Biden, az USA alelnöke, Anthony Foxx amerikai közlekedési államtitkár, valamint az Amtrak és a Siemens képviselete is tiszteletét tette.

Az első mozdony forgalomba állításánál prominens személyek is tiszteletüket tették, köztük Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke<br>(forrás: IRJ)

A vasúttársaság vezérigazgatója elmondta, az Amtrak szolgáltatásainak használata szerves része Északkelet-Amerika mindennapjainak, az új mozdonyok pedig még inkább elősegítik azt, hogy az emberek és az üzleti élet folyamatos kapcsolatban és mozgásban lehessen. Az Amerika gazdasági erőműjének is nevezett régió függ az Amtraktól, a Siemens mozdonyai által pedig olyan megbízható szolgáltatáshoz juthatnak, ami továbbra is biztosítja a régió növekedését.

Az ACS (Amtrak Cities Sprinter) típusjelű járművek a Siemens első olyan mozdonyai, amelyek teljes mértékben az Egyesült Államokban készülnek. A sorozat lényegében a jól bevált EuroSprinter-széria és a jelenlegi mindenes Vectron keresztezésével született meg, természetesen az Amtrak igényeihez igazítva. Az Amtrak az ACS-ekkel nyugdíjazhatja a Northeast Corridoron közlekedő huszonöt-harmincöt éves mozdonyokat.

A visszatápláló fékezésre képes Cities Sprinterek váltják a Northeast Corridor elavult mozdonyait<br>(fotó: Rich Pedroncelli)

Az International Railway Journal arról ír, hogy a 6400 kilowatt teljesítményű Cities Sprinterek kétszáz kilométer per órás legmagasabb üzemi sebességgel közlekedhetnek. Fékezésienergia-visszatápláló képességüknek köszönhetően az Amtrak számításai szerint a teljes flotta használatával húsz év alatt akár hárommilliárd kilowattóra energiát takaríthatnak meg. Kilowattóránként tíz centtel számolva ez körülbelül háromszázmillió dollár megspórolását jelenti a vasúttársaságnak.

Az ACS-mozdonyok 25 kilovolt 60 hertzes, 12,5 kilovolt 60 hertzes és 12 kilovolt 50 hertzes váltóáramról üzemelhetnek, mivel a 729 kilométer hosszú Northeast Corridoron háromféle áramnem alatt futnak a szerelvények. A járművek high-tech mikroprocesszoros diagnosztikai rendszerrel vannak felszerelve, amely a fellépő üzemelési hibákról üzenetet tud küldeni a mozdonyvezetőnek, sőt meg is próbálja kijavítani azokat.

A Cities Sprintereket a Siemens Kalifornia államban található, sacramentói üzemegysége gyártja le, amely napenergiát használ. A mozdonyok megépítéséhez a különböző alkatrészek 23 állam 69 beszállítójától érkeznek – számol be a Global Rail News.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek