Forgalomban az első új Caledonian Sleeper-szerelvény

iho/vasút   ·   2019.05.08. 12:00
400px_caledoniansleeper

A Spanyolországban gyártott Mk V típusú, vagyis ötödik generációs kocsik az első hetekben még csak a London és Glasgow, valamint a London és Edinburgh között közlekedő Lowlander-járatokon fognak futni, de a Londonból Aberdeenbe, Invernessbe és Fort Williambe tartó Highlander-járatokon sem kell sokáig várni a premierre: május végétől vehetik majd igénybe az utasok.

Az International Railway Journal arról számol be, hogy a szolgáltatásért felelős Serco első új Caledonian Sleeper-vonatának április 28-ai első útja nem volt problémamentes: skóciai biztosítórendezési gondok miatt oda- és visszaúton is jelentős késéssel tudott csak haladni. A Glasgow központi pályaudvaráról (Central) induló járatnak menetrend szerint reggel 7 óra 7 perckor kellett volna megérkeznie London-Eustonba, azonban csak közel három és fél órás késéssel, 10 óra 27-kor állhatott meg a brit fővárosban. A visszairányú járat is közel három órás restanciát hozott össze: másnap reggel 7 óra 18 helyett 10 óra 8 perckor érkezett meg Glasgowba.

Április végén állt forgalomba az első új, CAF-gyártású szerelvény a Londont a skóciai nagyvárosookkal összekötő, éjjeli Caledonian Sleeper-járatokon (képek forrása: Railway Gazette)

Hogy még több utast csábítson a megújuló Caledonian Sleeper-vonatokra a Serco, „Dream Big”, vagyis „Álmodj nagyot!” címmel reklámkampányt indított a különböző digitális és kültéri reklámplatformokon. A társaság célja, hogy az éjszakai vonatok alternatívái lehessenek egy repülőjárat és egy szállodában eltöltött éjszaka kombinációjával, mind szolgáltatás, mind pedig költség szempontjából. Ennek érdekében a szerelvényeket szállodai szintű környezettel rendezték be, többek között franciaággyal, sőt az Egyesült Királyság történetében először egyes hálófülkékben beépített WC és zuhanyzó is rendelkezésre áll. A hagyományos, egy-egy főre szóló jegyek helyett pedig már fülkéket lehet lefoglalni, melyek ajtajait a szállodákból ismert kulcskártyás rendszerrel lehet nyitni-zárni. Az új kocsik ezeken felül is számos újdonságot sorakoztatnak fel: egyes fülkéket akadálymentesítettek a mozgássérültek érdekében, bizonyos kocsikban lehajtható üléseket is igénybe lehet venni, több csatlakozó áll rendelkezésre a mobiltelefonok és különböző kütyük töltéséhez, és természetesen alapszolgáltatás a fedélzeti wifi is. Az ülésekhez saját szekrény, olvasólámpa és hálózati csatlakozó tartozik. Az étkező-szalonkocsiban különböző üléselrendezésű tereket hoztak létre a társasági élet kiszolgálása érdekében.

A Classic szint két egyszemélyes ággyal rendelkező, összenyitható fülkékből áll

Az öt különböző típusú kocsiból álló szerelvényeken öt kényelmi szintet különítettek el. A legalsó szint a szimpla ülőhely (Comfort Seat). Ezt választva kényelmes fotelban lehet végigülni az éjszakát a Caledonian Sleeperen, már akár negyvenöt fontért (bő 16 ezer forint).

A következő szint a hagyományos hálófülke (Classic Room), amelyet egy vagy két személy is lefoglalhat. A fülkéket akár össze is lehet nyitni, a megfelelő higiéniához pedig tisztálkodási szerek állnak az utasok rendelkezésére. Ha a hálókocsik kényelmét választja az ember, már jobban a zsebbe kell nyúlni: a Classic fülkékbe egy főre száznegyven fontot (bő 51 ezer forintot), két főre pedig százhetven fontot (bő 62 ezer forintot) kell leperkálni.

A Club szinthez már saját WC és zuhanyzó is tartozik

Az úgynevezett klubszobák (Club Room) már saját WC-vel és zuhanyzóval is felszerelt lakosztályok, melyekhez reggeli is jár. A Club fülkékért egy utasnak kétszázöt fontot (75 ezer forint), két utasnak pedig kétszázötven fontot (92 ezer forint) kell fizetni. Ezért a pénzért viszont az állomási társalgó-váróterem is rendelkezésre áll.

A legmagasabb szintű kényelmet a franciaágyas, saját WC-vel és zuhanyzóval ellátott Caledonian Double lakosztály nyújtja. A reggelit és állomási várótermi szolgáltatást szintén tartalmazó Caledonian Double-ért egy személyre 335 font (123 ezer forint), két személyre pedig négyszáz font (147 ezer forint) a fizetendő összeg.

Az étkező-szalonkocsi különböző üléselrendezéssel szolgálja a társasági életet

Az ötödik szintet az akadálymentesített WC-k mellett található akadálymentesített fülkék jelentik, amelyek franciaágyas vagy két külön ágyas kivitelben is rendelkezésre állnak. A fülkékért a Classic szinttel megegyező árat kérnek el.

A kocsik megjelenését Ian Smith belsőépítész irányításával álmodták meg, a külső festési mintázat a jelenkori Skóciát hivatott szimbolizálni. A kocsikat a svéd Dellner cég központi ütköző- és vonókészülékével látták el, amely simább és halkabb utazási élményt nyújt. Ráadásul ezzel a megoldással a tolatószemélyzet sem kell a kocsik közé a sínekre másznia a vonatok szét- és összekapcsolásakor.

A Serco az utasmennyiség növelésének egyik potenciális lehetőségét a nemzetközi turizmusban látja. Az pedig, hogy London központjából Skóciába egy éjszaka alatt el lehet utazni, vonzó lehetőség, különösen az Észak-Amerikából és Ázsiából érkező turisták számára.

A legmagasabb szintű kényelmet a franciaágyas Caledonian Double lakosztályok garantálják

A társaság 2014-ben nyerte el a lehetőséget a skóciai tömegközlekedési ügynökség Transport Scotlandtól a Caledonian Sleeper-vonatok közlekedtetésére, melyet 2015 áprilisától tizenöt évig végezhet. A szolgáltatás fejlesztése érdekében 2015 februárjában meg is rendelték a baszk CAF-tól a vonatok legújabb, öt különböző kocsitípusból és összesen hetvenöt járműből álló flottáját, kétszázmillió euróért, vagyis körülbelül 63 milliárd forintért. Az első öt kocsit tavaly januárban vehették át. A jelentős értékű beszerzést a Royal Bank of Scotland-csoporthoz tartozó Lombard North Central leányvállalata, a Caledonian Sleepers Rail Leasing finanszírozza. A költségekbe a skót kormány hatvanmillió font (huszonkétmilliárd forint), az Egyesült Királyság kormánya pedig ötvenmillió font (18,4 milliárd forint) támogatással segített be – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek