Döntött a Fővárosi Közgyűlés: lesz összekötés!

iho/vasút   ·   2015.06.23. 15:50
00kicsi

A legfontosabb: hosszas huzavona után végre zöld utat kapott a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése. A Budapest portál beszámolója arról szól, hogy a koncepció átment a Közgyűlésen, a mindösszesen kétszázmilliárdos projektre egyelőre évi (2016-ban és 17-ben, a tervezés folytatására) egy-egymilliárdot tudnak elkülöníteni. A fejlesztéssel átszállásmentes kapcsolatot nyújthatnak az északkelet-pesti agglomerációs térség és Közép-Buda között, az érintett terület nagyjából 130 000 lakosából negyvenezret közvetlenül érinthet az összekötés. A teljes szakaszon – a részletes megvalósíthatósági tanulmány szerint – a menetidő mintegy harminc százalékkal, és a szerelvények követési ideje is jelentősen csökkenhet.

Nem marad végállomás az Örs vezér tere – a kérdés, hogy mikortól?<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

Miről egyeztek még meg ma a Városházán? A 3-as metró felújításával kapcsolatos ügyek főpolgármesteri hatáskörbe kerülnek, erről egy szmsz-módosítás formájában döntött a testület. Minden olyan intézkedés, amely nem tartozik a közgyűléstől át nem ruházható hatáskörbe, a főpolgármester döntési joga lesz, ezzel az azonnali beavatkozást igénylő helyzetek kezelése, a döntések meghozatala gyorsul fel. Zárt ülésen döntöttek a rendelkezésre álló összeg felvételéről is, a hatvanmilliárd forintnyi hosszú lejáratú hitelre a jelentkezési határidőig egyetlen érvényes ajánlat érkezett az OTP-Erste Bank-K&H Bank-MKB Bank-UniCredit Bank csoporttól.

Egyhangúlag döntött a közgyűlés a BKV Zrt. adósságainak átvállalásáról is. Az államháztartásért felelős miniszter az Államadósség Kezelő Központ Zrt.-n keresztül legkésőbb június 30-áig megállapodást köt a BKV-val és hitelezőivel. Az átvállalás teljesítésével megszünnek a 2012 júniusában megkötött kezességi szerződések. Az Országgyűlés a június 9-én megszavazott költségvetési módosítással a BKV Zrt. 52,3 milliárd forint tőkeösszegű adósságállományát a kapcsolódó járulékokkal együtt állami kézbe helyezi. Ezzel együtt Tarlós István főpolgármester újságíróknak úgy nyilatkozott a közgyűlés megkezdése előtt, hogy 2015-re 15 milliárd forint hiány várható a BKV-nál, és alsó hangon 20-25 milliárd forint hiányzik a büdzséből a tömegközlekedés üzemeltetéséhez.

Korábban írtuk:

A 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése mellett az alábbi közlekedési témákat is megtárgyalják:

Persze mindezt csak akkor, ha el is fogadják a napirendet eredeti formájában.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek