Germanwings-baleset: szándékosság?

iho   ·   2015.03.26. 09:20
cim

A másodpilóta neve Andreas Lubitz, 28 éves volt, ő zárta ki a kapitányt a pilótafülkéből, a becsapódásig életben volt és szándékosan vezette földnek a gépet, állítja egy Marseille-i ügyész a pilótafülke hangrögzítőjének felvétele alapján. Az ügyész elmondása szerint a felvételen hallható, amint a kapitány hátrahúzza az ülését, a másodpilótára bízza a gépet és kimegy, ezután a másodpilóta a gép robotpilótájának magasság-állításával vitte az A320-ast süllyedésbe: az ügyész megjegyezte, hogy ezt csakis szándékosan lehetett végrehajtani. A franciák nem tudnak Lubitz esetleges terrorista kapcsolatáról, de ez ügyben, és a másodpilóta magánéletével kapcsolatban várják a német hatóságok információit.

Korábban írtuk:

Az eddigiektől egészen eltérő irányt vehet a vizsgálat a kedden a Francia-Alpokban katasztrófát szenvedett Germanwings-járat ügyében, ha igaz az AFP és a New York Times állítása: a „vizsgálathoz közel álló” személyek elmondták, a pilótafülke hangrögzítőjének felvétele szerint az utazómagasság elérésekor a pilóták egyike elhagyta a pilótafülkét, majd nem tudott oda visszajutni, és eközben kezdett a gép abba a tragikus süllyedésbe, ami aztán az Alpok egyik gerincével történt ütközésbe torkollott.

Az ismeretlen források szerint a felvételen hallani lehet, amint valaki először kopog, majd üti az ajtót, illetve megpróbálja kívülről betörni. Mint ezt az eddigi adatokból is tudtuk, a süllyedés megkezdése és a gép becsapódása között nyolc, frissebb információk szerint csaknem tíz perc telt el, ez alatt próbálhattak tehát bejutni kívülről a pilótafülkébe.

A szerdai párizsi sajtótájékoztatón elhangzott, a géppel az utolsó rádiókapcsolat az utazómagasság elérésekor, tehát vagy egy perccel a süllyedés megkezdése előtt volt, és ekkor a személyzet valamelyik tagja még teljesen normális és szokásos módon nyugtázta a járat repülésének következő szakaszát. Kérdés, hogy ez a nyugtázás mikor történt, akkor, amikor az egyik pilóta már távozott, vagy amikor még mindkettő a helyén volt.

Ugyanakkor az is érdekes momentum, és talán összefügghet az új teóriával, hogy a hatóságok mindeddig csak az egyik pilóta, a kapitány adatait adták meg, illetve róla is csak annyit tudunk, hogy hatezer órát repült és tíz éve van a típuson, a másodpilótáról semmiféle hivatalos közlés nem hangzott el. Ugyanakkor a frissen megjelent történetben nem világos, melyik pilóta ment ki és ki maradt a fülkében.

Ha igaz, amit az ismeretlen, „vizsgálathoz közeli” személyek állítanak, tehát hogy az egyik pilóta valóban kizárta illetve nem engedte vissza a helyére a másikat, akkor is döntő fontosságú lesz az eddig még meg nem talált másik fekete doboz, a repülési adatrögzítő anyaga. Ebből derülhet ki ugyanis, hogy az elől maradt pilóta mit ténykedett, hogyan kezdődött a süllyedés, az automata rendszerek kontrollálták-e a gép mozgását a becsapódásig vagy manuálisan vezették a gépet, rendesen működtek-e tovább és milyen vezérléssel a hajtóművek. Ez például abból a szempontból is fontos lehet, hogy kiderüljön, öngyilkosság történt-e, mint arról már sűrűn cikkeznek, vagy esetleg a magára maradt pilóta lett esetleg rosszul, vesztette el cselekvőképességét, és ezért nem volt képes sem kommunikálni, sem kinyitni az ajtót, sem kivenni a gépet a süllyedésből.

Tegyük hozzá: nem egyedülálló, de azért szokatlan, hogy a vizsgálat során valaki a vizsgálók közül elfecsegi a dolgokat, mielőtt még maga a testület nyilvánosságra hozná az adatokat. A szerdai sajtótájékoztatón a BEA, a francia vizsgáló hatóság vezetője elhárított minden próbálkozást arra, hogy a CVR anyagából bármit is elmondassanak vele, illetve hogy bármiféle lehetséges szcenáriót értékeljen, valószínűsítsen. Ehhez képest ez a váratlan kiszivárogtatás alig néhány órával a CVR első meghallgatása után legalábbis szokatlan.

Mindenesetre a vizsgálatnak ebben a korai szakaszában nem lehet még elvetni a többi, eddig szakmai körökben forgó teóriát, ezek egyike a dehermetizáció, a másik a gép repülésvezérlő rendszerének „megbolondulása”: mint azt korábban írtuk, utóbbira is volt példa egy állásszög-jeladó meghibásodása miatt tavaly egy Lufthansa A320-assal, a gép csak akkor lett újra tökéletesen irányítható amikor a két jeladó közül az egyiket kiiktatták, és azóta megindult az illető hibás berendezés cseréje minden hasonló típusú gépen. A nyomáscsökkenés a gép belsejében ugyancsak elterjedt elképzelés volt, de egyik verzió sem magyarázza, hogy a személyzet nyolc-tíz percen át a becsapódásig miért nem kommunikált az irányítással.

Az öngyilkosság, ha ez történt volna, nem lenne példa nélküli. Mint arról portálunk is beszámolt, 2013-ban Namíbiában szenvedett titokzatos katasztrófát a LAM Mozambique Maputo–Luanda járata: mint azt a vizsgálat megállapította, azután, hogy az egyik pilóta elhagyta a pilótafülkét, a másik pedig megpróbált visszajutni, sikertelenül. Közben pedig a bent maradt pilóta a robotpilóta üzemmódját magasságtartásról süllyedésre kapcsolta át, többször manipulált az elérendő magasság beállításával, illetve többször lekapcsolta majd visszakapcsolta a tolóerő-automatát, egészen addig, amíg az E-190-es a földnek nem csapódott.

Emlékezetes esemény volt az Egypt Air 767-esének katasztrófája, a gép New Yorkban szállt fel és ugyancsak akkor kezdett zuhanásba, amikor az egyik pilóta nem volt a helyén, aki még vissza tudott jutni a pilótafülkébe, onnantól viszont sikertelenül birkózott a kormányokért, a gép irányításáért a másodpilótával. Az egyiptomi hatóságok azóta sem ismerik el az öngyilkosság tényét. 1997 decemberében a Silkair légitársaság egyik 737-esének kapitánya vitte végzetes zuhanásba a gépet, miután a másodpilóta kiment a fülkéből, és miután a kapitány lekapcsolta a repülési adatrögzítőt és a pilótafülke hangrögzítőjét is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek