Gigantok reneszánsza

Szever Dániel   ·   2013.07.29. 11:30
006

Júliusban már megszépült külsővel továbbítja vonatait az újjáélesztett V63 006-os. A nullszériás gépek 2012. február 1-jén Dombóvárra kerültek. Áthelyezésükkel sorsuk kedvező fordulatot vett: új otthonukban fűtőházi kereteken belül felújították a donorként megkapott 007-est, majd a 006-os következett. Mindkét mozdonynál a forgóvázak átalakítása volt az elsődleges cél, ezért többek között a súrlódásos lengéscsillapítóikat hidraulikusra cserélték. Ritkán lehet elmondani, hogy a három, még meglévő nullás Gigant mindegyike üzemel. Gyenge pontjuk az UFC típusú forgóvázuk, amiket nincs lehetőség cserélni, sajátjaik elhasználódása esetén hónapokig is eltarthat a felújításuk. A 006-os jelenlegi fényezése a Szolnoki Járműjavítót dicséri. Az új festésre antigraffiti bevonatot is kapott, amit a személykocsiknál már korábban is alkalmaztak, de újabban mozdonyok esetében is bevált módszer. Tervek szerint ott végezték volna rajta az egyéb, gépészeti munkákat is, de az üzem leterheltsége miatt 2013 februárjában átvontatták Dombóvárra, ahol véglegesen csak nyárra készültek el vele.

A 160 kilométer per órás sebesség eléréséhez 1992-ben elkezdődött tíz Gigant – főként a fogaskerék-áttételekre vonatkozó – átalakítása. Az érintett V63-asok emiatt új pályaszámot (V63 138, 143-144, 150-156) is kaptak. Első kísérletek a V63 106-ra keresztelt mozdonyon zajlottak, ennek ellenére százasként ez üzemelt a legkevesebbet: a kilencvenes évek legvégén egy kisebb, ferencvárosi felújítás során visszakapta születéskori nevét, a V63 006-ot.

Albertfalvánál halad tehervonatával, a 2013-as felújítását követően<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a külön nem jelölt felvételeket a szerző készítette)</br>

Kapcsolódó hírek