Gigászok harca, Farnborough, nyitónap

iho   ·   2018.07.17. 12:00
cim

Meglepetés-bejelentések és száznál több gépes gigaüzletek nélkül, de mégis meglehetősen sok rendeléssel nyitott Farnborough – ahogy ezt olykor fogalmazzák: az idei év prémiumszalonja – a légiközlekedés és a repülőgépipar legfontosabb 2018-as gyülekezete, amelyet az elmúlt évtizedekben elsősorban a két legnagyobb gyártó globális kiterjedtségű háborújának jegyében tartottak. A Boeing és az Airbus rendszerint sok üzletkötését próbálja a szalon idejére időzíteni, így aztán kialakul egy olyan heves versengés, ami miatt idén más gyártók a nyitónapon két kivétellel nem is nagyon akartak előállni kötésekkel. Lehet, hogy még nem is voltak más megállapodások, de ha mégis, jobb azt a második vagy harmadik szaknapon bejelenteni, amikor már lecsillapodik a gigászok harca.

A tavalyi párizsi szalonon az volt érzékelhető, hogy a légitársaságok inkább a keskenytörzsű utasszállítókat vásárolták. Legalábbis azok a légicégek tudtak vásárlást bejelenteni, amelyek ezt a kategóriát használják leginkább, vagyis többnyire a diszkontok. Idén az első nap volt a rendelők között hálózati társaság is, és vettek szélestörzsű gépeket is. Jelentős mennyiséget tett ki azoknak a gépeknek a száma, amelyek megvásárlásáról vagy úgy értesülhetett korábban a közvélemény, mint olyan vevő rendelése, amely egyelőre nem akarja felfedni magát (undisclosed customer), vagy pedig szándéknyilatkozat formájában már lehetett tudni a Farnborough-ban végül megkötött fix rendelés szerződéséről.

Ünnepi nyitány, áthúzás a RAF centenáriuma jegyében, a Red Arrows egy Spitfire-t kísér

Mindenesetre az első napi összesítés (a Flightglobal adatai szerint) igazán nem rossz, ami a piac élénkségének jele: összesen 384 – 289 keskenytörzsű és 57 szélestörzsű gép kelt el. A megállapodások egyharmada volt szándéknyilatkozat, és a számot még kilenc opciósan lekötött gép növeli.

Néhány érdekes részlet külön: a Boeingtól két cég is vásárol 777-eseket, érdekes mód mindkét kötés teherszállító változatra vonatkozik: a DHL tizennégyet, a Qatar Airways ötöt állít majd fogalomba, ehhez jön még a United négygépes 787-es vásárlása. Az Airbus két jelentős megrendelést jelenthetett be a maga legnagyobb szélestörzsű kéthajtóművesére, a Sichuan Airlines korábban undisclosed-jelöléssel bejelentett tízgépes A350-üzlete most vált szerződésessé, a most induló tajvani StarLux Airlines öt 900-ast és tizenkét hosszabb törzsű 1000-re írt alá előzetes megállapodást.

Az állandó résztvevők: Boeing 787, stílusos felszállás

Darabszámban legtöbbet – és ez megint csak az elmúlt évek trendje – a bérbeadók vásároltak, a csúcs egy identitását egyelőre nyilvánosságra nem hozó cég 80 gépes Airbus A320neo-szándéknyilatkozata, nyilván később derül ki, hogy ezek a gépek mely légitársaság(ok)nál állnak szolgálatba. Nem lessor-cég, hanem a légitársaság maga lépett elő a nyitónap második legnagyobb darabszámú üzletével, a Jet Airways hetvenöt Boeing 737 MAX 8-ast szerez be, közben megszületett a MAX-sorozat századik megrendelője, a Jackson Square Aviation. A Goshawk azt a kiegyensúlyozott politikát követte, hogy húsz-húsz egyfolyosós gépet szerzett be az amerikai illetve az európai gyártótól.  A kisebb cégek kisebb vásárlásai közül talán érdemes kiemelni azt, ami a szomszédság szerzeménye: a súlyos anyagi nehézségek ellenére a Tarom öt MAX-ot fog a flottájába sorolni.

A darabszámot tekintve a keskenytörzsű Airbus-család volt a nap győztese, több mint százhatvannal, utána következnek a MAX-ok több mint százhúsz kötéssel. Ami pedig a kisebb gépek kisebb gyártóit illeti, a két nyitónapi bejelentés: a United huszonötöt vásárol az Embraer E-175-ösből, mint többször jeleztük, közben gőzerővel folyik az előkészítése annak, hogy a brazil gyártó a Boeing-gal közös cég keretében készíti majd a regionális utasszállítóit. A másik, némiképp a sémáknak megfelelően az ARJ21-est húsz példányban veszi az Urumqi, vagyis a kínai típusból ismét kínai légitársaság vásárol.

Az állandó résztvevők: a légtérben forgolódik a hatalmas Airbus A380

Elmaradt két nagy bomba-bejelentés: a Boeing főnökei az elmúlt napokban már jelezték, jövőre fognak dönteni az új típusról, a 737-es és a 787-es közti szegmensnek készülő 797-esről. Ez tehát nem szerepelt az első napi szenzációk között, bár a latolgatás láthatóan Farnborough-ban is tovább zajlott, milyen lesz a típus. Amint az erős előrejelzések ellenére az első JetBlue-üzletet hétfőn még nem követte más nagybevásárlás az Airbus kínálatába besorolt kanadai típusból, az A220-asból. Node: ez még tényleg csak az első nap volt, és a tavalyi párizsi szalonon is a negyedik napon történt a legnagyobb üzlet bejelentése.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.