Gulfstream rekord: Párizs-New York 7 óra 40 perc

iho/repülés   ·   2012.06.01. 18:00
g280_cim

Hét óra negyven perces nemhivatalos városközi rekordot repült a Párizs-New York távon a Gulfstream új üzleti gépe, a G280. A típus a tervek szerint idén teljesíti az üzemeltetési engedély feltételeit, és az év második felében az első példányokat átvehetik a vevők.

A G280-as a gyár mostani közleménye szerint május 17-én maximális felszállósúllyal indult a Le Bourget repülőtérről, és leszállás nélkül érte el New York államban a Westchester Country repülőteret, átlagsebessége Mach 0,80 volt, miközben átlag 32 csomós szembeszélben repülte az útvonalat.

A gép 22 perc alatt emelkedett 43 ezer láb utazómagasságra, leszálláskor üzemanyagtartályaiban az IFR szerinti navigációs tartaléknál több kerozin maradt. A fedélzeten a cég három berepülő pilótája, egyik repülési igazgatója és továbbbi három utas tartózkodott.

A Gulfstream ezzel a repüléssel is bizonyította, hogy az új típus jobb paramétereket hoz, mint amit a program indításakor terveztek. A G280 6667 kilométert képes 0,80 Mach sebességgel lerepülni négy utassal a fedélzetén, miközben a felszállási úthossz a tervezett 1512 helyett csak 1448 méter, ez ráadásul majd négyszáz méterrel(!) rövidebb, mint a Gulfstream korábbi, G200-asa, amit a G280-assal váltanak.

Kapcsolódó hírek