Gurulni is nehéz: a földön balesetezett két Boeing

iho/repülés   ·   2019.05.18. 15:00
pragai_baleset0

A FlyRosta.com Facebook-oldalán megjelent képek tanulsága szerint az elöl álló, N277EA lajstromjelű Boeing 737-800-as farokrészének és a segédhajtómű (APU) kiömlőnyílásának ütközött neki a mögötte guruló, szintén a felszálláshoz készülő másik 737-800-as (OK-TVW). A helyi idő szerint 12.30-kor történt csattanás után a repülőtéri tűzoltóság azonnal a helyszínre érkezett, de a szemrevételezésen kívül szerencsére más dolguk nem akadt. A két gépet ezután visszavontatták az utaskapukhoz, a benn ülők probléma nélkül szállhattak ki a 737-esekből.

A2004-ben alapított Smartwings amúgy sincs könny helyzetben, hiszen erősen érintette a 737 MAX-ok EASA általi földre parancsolása. A légitársaság hét MAX 8-as géppel rendelkezik, melyek március 13-óta nem repülhetnek. Így a régebbi 737NG-kre még nagyobb teher nehezedik (két 737-700 és -900, huszonhét -800-as), amelyekből most kettő esett ki, egyelőre nem ismert ideig.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek