Halálos tévedés volt tévesnek hinni a riasztást

iho/repülés   ·   2012.12.18. 13:30
s-100_rt_cim

A vizsgálat most nyilvánosságra hozott adatai szerint a szerencsétlenül járt gép kapitánya figyelmen kívül hagyta, sőt, elhallgattatta a földközelségjelző figyelmeztetését.

Mint arról többször beszámoltunk, május 9-én egy bemutatórepülés alkalmával a Salak-vulkánnak repült az orosz polgári repülőgépgyártás legfontosabb új terméke, a Szuhoj Superjet S100-as egyik példánya, a fedélzeten lévő 45 személy életét vesztette, a mentőalakulatoknak napokig tartott, amíg a nehéz terepen elérték a gép roncsait, majd később megtalálták az adatrögzítőket.

Azt a vizsgálat korábbi szakaszában tisztázták, hogy a gépnek nem volt semmiféle olyan mechanikai problémája, ami összefüggésben állt volna a balesettel.

Viszont az újabb adatok szerint a hegynek ütközés előtt 38 másodperccel a repülőgép pilótafülkéjében megszólalt a földközelségjelző, de a személyzet úgy vélte, hogy téves jelzést ad.

A pilóták korábban azt kérték az irányítástól, hogy 6000 láb magasságra süllyedhessenek, ami a Salak-hegy csúcsánál kisebb magasság, de a személyzet egyben engedélyt kért jobb kéz felőli körözésre, ami nem érintette volna a hegyet. Azt már az előzetes vizsgálati jelentés is kiemelte, hogy ahol a magasságváltás megtörtént, ott ezt biztonságosan végre is lehetett hajtani.

A hatóságok szerint azonban a repülőgépet vezető kapitány az engedély birtokában nem kezdett jobbfordulóba, nem változtatta meg a gép repülési irányát, vagyis a gép körözés helyett további hat percig egyenesen repült, neki a hegynek.

A vizsgálat szerint mindeközben a földközelségjelző „terrain ahead, pull up”  és „avoid terrain” hangjelzéseket adott, de a kapitány lekapcsolta a berendezést illetve a figyelmeztető hangadást, mert úgy vélte, rossz adatbázis alapján riaszt a földközelségjelző. Amikor a felszínhez képest már nagyon kis magasságba került a gép, a berendezés futónyitásra is figyelmeztetett.

(fotó: Szergel Dolja)

Az első jelzés elhangzása után még 24 másodpercük lett volna a pilótáknak, hogy elkerüljék az ütközést, hangzik a jelentés, de ők a repülést nem érintő más témákról beszélgettek folyamatosan.

Kapcsolódó hírek