Hálókocsi-felújításba kezd a Cseh Vasutak

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2020.10.13. 18:00
Forrás Wikipedia, Jan Groh

Kilenc hálókocsit újít fel a Pars nova járműjavító, összesen 1 milliárd 850 millió forintért.

A Cseh Vasutak elkezdék a kilenc WLABmee sorozatú hálókocsi felújítását. A közbeszerzési eljáráson három induló közül a Pars nova járműjavító lett a győztes, a Škoda Transportation šumperki leányvállalata, 137 millió koronás (1 milliárd 850 millió forint) árajánlatával. A szerződés értelmében a kilenc hálókocsi teljeskörű felújítását, amely tartalmazza a kocsik főjavítását is, két éven belül kell elvégezni. Az első hálókocsi felújítását már el is kezdték, viszont csak a jövő év végén kerül majd vissza a forgalomba – valószínűleg azért, mert a prototípusról van szó.

A T3-as elrendezés a jelenlegi állapot szerint

A felújítás főleg a belső teret érinti, itt lesznek a legnagyobb átalakítások: kicserélik az ágyakat, a teljes burkolatot a kupékban, új toaletteket és zuhanyzófülkét kapnak a kocsik, a világítást mindenhol LED világítótestekre cserélik, új konnektorok és USB csatlakozókat is telepítenek. A mosdósarkor is átalakítják, már zárt toalettszekrényként funkcionál majd. Új rolókat szerelnek be, az ágyak mellett pohártartó is lesz, fedélzeti wifit és korszerű külső és belső utastájékoztató rendszert, új ajtókat is kapnak a kocsik.

A WLABmee kocsikból a Cseh Vasutak kilencet közlekedtet, ezen kívül van még tizenkét Siemens gyártmányú WLABmz kocsijuk, valamint kilenc Bcmz sorozatjelű volt ÖBB-s fekvőhelyes kocsijuk. A most felújított hálókocsikat eredetileg másodosaztályú kocsikból építették át 2000–2001-ben a MOVO Plzeň járműgyártóban. A kocsik légkondicionáltak, UIC-Z típusúak, s GP 200 S forgóvázzal vannak ellátva, amelyek tárcsafékesek. Maximális sebességük 160 kilométer/óra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek