Harc az ülésért ablak mellett: ki fél a repüléstől?

iho   ·   2014.08.11. 11:15
Easyjet_window_cim

Ha portugálokkal kerülünk össze egy repülőn, lehet, hogy meg kell küzdeni velük az ablak melletti ülésekért, hiszen az easyJet felmérése szerint mi, magyarok, és a temperamentumos déliek azok, akik leginkább szeretnék kifelé nézelődni utazás közben. A légitársaság magyar Facebook-oldala az itthoni utasok körében is feltette a kérdést, amit több európai országban is vizsgált: Hol szeretsz ülni a repülőn?

A magyarok nyolcvanöt, a portugálok nyolcvan százaléka legszívesebben az ablak mellett ülne a repülőn, a németek és a hollandok viszont inkább a folyosó melletti üléseket választják, derült ki az easyJet online felméréséből. A hazai válaszadóknak szinte mindegy, hogy a gép elején, közepén vagy végén foglalnak helyet, de a középső üléseket senki nem szereti. Jellemzően a fiatalok rajonganak az ablak melletti helyekért, az idősebbek szívesen feláldozzák a kilátást a kényelmes fedélzeti közlekedés oltárán. A folyosó melletti ülést a praktikus hollandok és németek közel fele választja.

Easy-gép Ferihegyen

Ha valaki bevállalja a középső ülést, az valószínű a család női tagja lesz, derült ki a kutatásból. Bár a megkérdezettek elenyésző része, 4,5 százaléka vallotta be, hogy borzasztó ideges repülés közben, de közel nyolcvan százalékuk volt nő. Nem meglepő adat, hogy a hölgyek fele nem tartja nagy tragédiának, ha utazáskor nem férnek el dolgai a kézipoggyászba és a nagyobb bőröndért fizetni kell. A férfiak harmada csak kézipoggyászt visz magával.

A magyarok közel nyolcvan százaléka élvezi a repülést, és közel ennyien szeretik megválasztani, hova ülnek, a kényelmesebb, a lábnak extra helyet biztosító üléseket leginkább a férfiak választják utazáskor. Leszálláskor viszont már sokan tűkön ülnek, a hazai utasok hatvan százaléka igyekszik minél előbb leszállni a gépről, illetve alig várják, hogy meginduljanak a többiek. Csak negyven százalék mondta azt, hogy inkább megvárja, míg leszáll mindenki a gépről, csak aztán szedelőzködik össze.

Fel- és leszálláskor legérdekesebb talán a látvány, de sokan egész úton szívesen néznek ki az ablakon

Szerkesztőségünk megjegyzése, hogy ez eléggé jól megmagyarázza a főként diszkont járatokon tapasztalható jelenséget, hogy vannak utasok, akik földetérés után már gurulás közben nyomakodnának az ajtó felé, ha a légi utaskísérők nem eléggé határozottak abban, hogy visszaültessék őket a helyükre megállásig és ajtónyitásig.

Az iho/repülés az ablakos témához annyit tenne hozzá, hogy a perspektívák egyfelől nagyon jók, másfelől nagyon rosszak, ami a jövő konstrukcióit illeti. Rossz hír, hogy sok koncepció szerint a jövő utasszállító gépe nem a most megszokott „fogkrémes tubus”, vagyis a farokrésszel és szárnyakkal megspékelt hosszú cső, amelynek két oldalán ablakok vannak, hanem olyan csupaszárny-alakzat, amelyen esetlege egyáltalán nincsenek ablakok, az utasok a fedélzeti szórakoztató képernyőin át élvezhetik csak a külvilág látványát, esetleg az első osztálynak jutnak a csupaszárny belépőélén ablakok.

A Fokker panoráma-ablakterve

A jó hír, hogy a Fokker bejelentette, a Boeinggal együttműködésben megkezdi a panoráma-ablakok kialakítását és légialkalmassági vizsgáztatását, ami azt jelenti, hogy nagygépeken a szokásos kisebb-nagyobb ablakok helyett széles, nagy ablakfelületeket alakítana ki, megközelítőleg olyan széleset, mint a mai gépeken három ablakhely, viszont ez a panoráma-ablak egy 737-es esetében negyven százalékkal magasabb a most használatosnál. A terv a jelenleg gyártásban lévő BBJ, azaz Boeing Business Jet számára készült, vagyis ez sem a nagyközönség élvezetes utazására szolgál, hanem azoknak, akik a 737-esből fejlesztett üzleti gépeken repülnek. Ugyanakkor a koncepció megvalósulhat a következő generációs 737-esen, a MAX-on is, kérdés, hogy ezt a verziót kínálják-e „közönséges” utasszállítók számára is ezen a verzión. Gyanítható, hogy a panoráma-ablak semmiképp sem a diszkont-társaságok gépein fog elterjedni.

A Dreamliner nagy ablakai, elektronikus sötétítővel

Aki pedig már most a szokásosnál nagyobb ablak mellett akar ülni, annak ugyancsak a Boeing 787-ese ajánlható, amely a kompozit-építésű törzsnek hála, a szokásosnál ugyancsak magasabb ablakokkal repül. Az ablakok ráadásul digitálisan sötétíthetők, nem kell húzkodni a redőnyt hozzá.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

Tükröm, tükröm!

iho/repülés   ·   2024.04.16. 16:00

Micsoda ötlet! A koreai fapados Jin Air tükröket szereltetett a fedélzeti poggyásztartókba. Nem kell már az ülésen tipródni, hogy kiderüljön, van-e még hely a csomagunknak.