Harckocsiszállító vasúti kocsikat fejlesztettek ki a törökök

iho/vasút   ·   2024.09.08. 15:00
torok_uais_turasas

Az állami vasúti gyártó Türasaş a török hadsereg számára hozott létre katonai járműveket szállítására alkalmas vagont. Konténert is cipelhet.

A közép-anatóliai Sivas városában gyártott, Uais sorozatú prototípus kocsi tesztjei a napokban fejeződtek be. Az első sorozatgyártású járművek átadása 2025-ben várható.

Tankszállító funkció mellett (képek forrása: Railway Gazette)

A vagonokkal a török hadsereg által használt száznégy különböző típusú járműből hetvennyolcat lehet majd szállítani. A tervezésnél Törökország NATO-kötelezettsége értelmében figyelembe vették a nemzetközi hadműveletekre vonatkozó átjárhatósági előírásokat (TSI), valamint külföldi érdeklődés esetén exportra is tudnak teljesíteni megrendeléseket.

Konténert is cipelhet

Habár a kocsit kifejezetten hazai gyártására fejlesztették ki, elsősorban a stratégiai nemzetbiztonsági igények kielégítésére, nem pedig sokoldalú felhasználásra, azonban negyven és negyvenöt láb (12,2 és 13,7 méter) hosszú konténerek szállítására is alkalmas – számol be a Railway Gazette.

(Nyitóképünkön az Uais sorozatú kocsi. Kép forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.