Harminc éves az újjáépített Budai Hegypálya

Kemsei Zoltán   ·   2016.06.04. 08:45
00kicsi

Nem esett messze az alma a fájától, távolságban sem: a Lánchíd Széchenyi István, a tőle szinte csak egy macskaugrásnyira levő Budavári Sikló megépítése fia, Széchenyi Ödön kezdeményezése volt. Az utóbbi egy francia, lyoni példa alapján tett javaslatot gőzhajtással működő kötélvasút építésére a Várba. A Wohlfahrt Henrik tervei alapján megépült hegypálya avatása 1870. március 3-án volt, a meghajtásról egy, az alsó állomás mellett elhelyezett, harminc lóerős gőzgép gondoskodott. A kocsik az igen meredek, harminc százalékos lejtszög miatt – a világon egyedüliként – lépcsőzetes kialakításúak voltak. Utasfogadó csarnokot mindkét végállomásra építettek. A sikló hetvenöt évig töretlenül szolgálta a Várba utazókat. Forgalmán az 1928-ban megindult vári autóbuszvonal sem csökkentett.

A sikló nem sokkal a megnyitás után... (forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada, Budapest 1987)

A hegypálya nem élte túl a második világháború pusztításait, a kötélpálya helye jó negyven évig éktelenkedett a Vár oldalában. Mivel az újjáépítést elutasították, helyette a buszközlekedést részesítették előnyben, 1948–49-ben a megmaradt részeket (alsó utascsarnok, gépház) is elbontották. A hatvanas években az újjáépítésről és a Sikló helyén építendő mozgólépcsőről is születtek tervek, a felújítást – több ötlet elvetése után – a hetvenes évek végén a BKV-ra bízták. Közben a Clark Ádám térről a Déli rondella érintésével, V jelzésű autóbuszjárat indult a Várba, a BKV-nál addig ismeretlen Ikarus 211-es típusú buszokkal. Az 1985-ben végre elkezdett nagyrekonstrukciót követően a Sikló 1986. június 4-én indult újra, ám – ahogy ez a jelenlegi jegyárakból is kitűnik – nem tömegközlekedési eszközként, inkább speciális, az idegenforgalmat szolgáló látványosságként üzemel.

...és az 1986-os újraindítás után (forrás: Fortepan)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.