Hat százalékkal nőtt a Ryanair adózott eredménye

MTI/iho   ·   2017.05.30. 13:28

A légitársaság kedden az MTI-vel azt közölte, hogy az eredmény két százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, az adózott eredmény pedig hat százalékos javulással 1,3 milliárd eurót tett ki. A Ryanair nem részletezte költségszintjét, csupán annyit közölt, hogy az egy utaskilométerre vetített egységköltség tizenegy százalékkal csökkent. A cég tizenhárom százalékkal csökkentette az átlagos jegyárat, amely ugyanekkora mértékű forgalomnövekedéshez vezetett. Az elmúlt üzleti évben százhúszmillió utast szállítottak, míg az előzőben 106,4 milliót. A járatok átlagos töltöttsége kilencvennégy százalékra javult, ami a legmagasabb a szektorban. Az egyéves időszakban a Ryanair ötvenkét új Boeing 737-est állított forgalomba, kétszázhat új útvonalat indított és tíz új bázist nyitott. A járatok pontossága viszont két százalékkal nyolcvannyolc százalékra csökkent. Előrejelzésében a Ryanair arra számít, hogy utasforgalma az idei pénzügyi évben nyolc százalékkal százharmincmillióra emelkedik, az átlagos jegyárak várhatóan további öt-hét százalékkal csökkennek, ugyanakkor folytatódhat az egységköltségek csökkenése is. Ezek együtthatójaként a Ryanair nyolc százalékos javulást vár az adózott eredményben az idei pénzügyi évében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.