Hatmilliárddal bentebb lenne a MÁV, ha nem bliccelnénk

iho/vasút   ·   2019.11.02. 12:00
jegyellenorzes0

A MÁV-Start a rendelkezésre álló összes polgári jogi eszközt – ideértve különösen a fizetési meghagyásos eljárást, a polgári peres eljárást és a végrehajtási eljárás megindítását – felhasznál a nem fizető utasokkal szembeni igényérvényesítés során. A bírságot kapott bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a vasúttársaság segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat. Egyre több bliccelő rendezi a kiszabott bírságot, mert míg 2017-ben 63 millió forint folyt be a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám már megközelítette a 100 millió forintot.

2014–2018 között mintegy 93 ezer utassal szemben 288 ezer esetben léptek fel jegynélküli utazás vagy egyéb vasúti szabályszegés okán a MÁV-Start munkatársai. Közülük 18 ezer 500 utas rendelkezik négy vagy több bírsággal. A felszámított bírságok értéke ezen időszakban közel 2 milliárd 900 millió forint volt, ami nagyságrendileg 540 millió forint összegben menetdíjból, és 2 milliárd 300 millió forint értékben pótdíjból tevődik össze. Ebből 2018 végéig 331 millió forintot sikerült behajtani.

(illusztráció: MÁV-Start)

Jogi, illetve személyes felkeresésen alapuló, külső partner által végzett behajtásra több, mint 19 ezer követelést adott át a vasúttársaság, amelyből közel nyolcszáz fizetési meghagyásos, 7300 végrehajtási szakaszban van, a MÁV-Start saját erőforrással pedig több mint ezer követelés esetében kezdeményezett jogi eljárást.

A MÁV-Start munkatársai telefonhívásokkal, levélkampányokkal, SMS-ekkel szólítják fel az adósokat és ösztönzi őket együttműködésre; a követelésbehajtási kollégáknak széles eszköztár áll rendelkezésére. A vasúttársaság mindent megtesz a követelések minél eredményesebb behajtása érdekében, és vizsgálja annak a lehetőségét, hogy hogyan lehet a „bliccelések” számát hatékonyabban visszaszorítani.

A bliccelők a menetjegyüket csak emelt összegű pótdíj megfizetése mellett válthatják meg járatokon. A pótdíj összege a vonaton 2600 forint, míg utólagosan fizetve 8000 forint. Amennyiben a bliccelő a bírságot nem fizeti meg 30 napon belül, úgy már 12 ezer forintos pótdíjat kell fizetnie, és a tartozása követeléskezelési és postaköltséggel, illetve adott késedelmi kamattal is tovább növekszik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek