Heathrow helyett Heathrow, kicsit odébb?

iho   ·   2013.06.06. 14:00
cim

Újabb fordulat a londoni vagy inkább délkelet-angliai repülőtér-történetben: a törvényhozók váratlanul Heathrow mellé álltak, pontosabban a jelenlegi reptér hárompályássá bővítése mellett voksoltak, sőt, a négypályás bővítést sem tartják lehetetlennek. A döntés azonban még nem jeleni azt, hogy az események bármiféleképp valóban így is alakulnak, mert miközben az alsóház közlekedési bizottsága a jelenlegi repülőtér javára szavazott, a miniszterelnök továbbra is 2015-re, vagyis a következő választások utáni időszakra halasztotta a döntést.

Egy reptér, amely a kapacitása 99 százalékán dolgozik <br>(fotók: Heathrow Airport Holding)

Az alsóházi szakbizottság szavazása azért meglepő, mert a jelenlegi, konzervatívok vezette koalíciónak még az alapdokumentumába is bekerült, hogy Heathrow-n nem épülhet új pálya. Igaz, a kormányoldal álláspontjának átalakítását már az is jelezte, hogy ősszel eltávolították a kabinetből a bővítés legfőbb ellenfelét, a közlekedési minisztert. Gyanítható, hogy ez a mostani fordulat nem is annyira Heathrow mellett, mint inkább a londoni főpolgármester, Boris Johnson nagy terve, a Temze-torkolatba álmodott hatalmas négypályás, zöldmezős beruházásként építendő légikikötő eszméje ellen született. Már korábbi összefoglalóinkban is jeleztük, hogy a tetszetős tervnek irdatlanok a költségei, hiszen nemcsak magát a repülőteret, hanem minden vasúti és közúti kapcsolatot külön kellene nem is kevés hosszban kiépíteni hozzá, és már a terv megjelenésekor megkezdődött a környezetvédők tiltakozása is: miközben Heathrow harmadik pályáját is a zaj- és egyéb ártalmak miatt akadályozták, ez a torkolati terv különösen nagy felzúdulást keltett, mert a Temze-vidék élővilágát veszélyeztetné.

Temze-torkolat, ahogy a polgármester szerette volna: Boris Johnson álmát elvetette az alsóház

Az alsóházi szakbizottság most ugyanezt a két érvet vette elő: a túlzott közkiadásokat és a környezetvédelem aggályait. Ugyanakkor azért is vetette el a testület Boris Johnson álmát, mert az Heathrow bezárását feltételezné, az alsóháziak szerint ez elfogadhatatlanul meggyengítené Nyugat-London gazdasági potenciálját, ami jelentős részben épp a repülőtérre épül. Mindemellett a Flight International elemzése szerint gyanítható, hogy nemcsak Nyugat-London, hanem egész Anglia, a brit gazdasági lobbik léptek a kormányzat, illetve a kormánypártok irányába, hogy a Temze-torkolati álomnál gyorsabb megoldásra késztessék a kormányzatot. Merthogy abban minden tanulmány egyetért, hogy ha nincs gyors megoldás, ha a kapacitása csúcsán dolgozó Heathrow nem bővül, vagy a többi délkelet-angliai légikikötő valamelyike nem veszi át részben a szerepét, akkor Anglia elveszti vezető logisztikai pozícióját és a gazdasági fejlődése nemcsak a közlekedésben, hanem minden más ágazatban is leáll.

Talán már ennek a szakbizottsági döntésnek az előkészítéseképp szivárgott ki néhány hete egy új Heathrow-koncepció, amelyet az Aviation Week ismertetett. Az elképzelések nem kevesebb, mint tíz variációt tartalmaznak, a legkisebb változtatás annyit jelentene, hogy a jelenlegi repteret építenék át továbbra is két pályával.

A negyedik pályához le kellene bontani a mai déli pályától délre a 4-es terminált és a cargobázist

Az a koncepció, amely három pályával számol, ott képzeli el az új betont, ahová már korábban is szánták, és amit a környezetvédők eddig sikerrel megakadályoztak, a jelenlegi reptértől északra. De a korábbi verziókkal ellentétben, és talán ezzel lehet a környezetvédőket is meggyőzni, ez egy rövidebb pálya lenne kifejezetten regionális gépeknek, rövid távú, illetve belföldi járatoknak, miközben a jelenlegi északi pálya és az új közé új terminál is épülhetne. Igazi hosszabb pályát nem ide képzelnének egy következő variáció szerint, hanem a jelenlegi pályákkal párhuzamosan, de azokhoz képest eltolva a légikikötőtől északkeletre. Az eredeti Heathrow-ra elképzelt négypályás repülőtér pedig akkor megvalósítható, ha ehhez lebontanák vagy a mostani cargoközpontot, vagy a jelenlegi négyes terminált – vagy mind a kettőt.

Sokak szerint megvan a kockázata a világváros fölötti megközelítéseknek is a 27-es pályákra

Ezek között a tervek között is szerepel olyan nagyobb léptékű fejlesztés, amely nem lenne más, mint egy négypályás, gyakorlatilag teljesen új repülőtér építése, de nem a Temze torkolatvidékén, hanem vagy Berkshire vagy Buckinghamshire egy-egy kijelölt területén. A négypályás szerkezet úgy nézne ki, mint például Los Angelesben, vagyis a központi terminálzónát egy-egy pálya szegélyezné, ezekhez képest nem teljesen párhuzamosan egy-egy kilométerrel eltolva épülne a másik kettő. Az új reptér kapacitása évi 140  millió utas lenne, évi 800 ezer mozgással, vagyis Heathrow jelenlegi forgalmának kétszeresét lenne képes fogadni és indítani.

A Google műholdfotóján: keletre Heathrow, tőle nyugatra, a kép balszélén White Waltham

Az egyik lehetséges helyszín Heathrow-tól 15 mérföldre nyugatra White Waltham lenne, ahol most egy kis sportrepülőtér működik. A másik verzió Oxfordtól 15 mérföldre Haddenham, egy egykori RAF repülőtér, ahol a II. világháborúban csapatszállító vitorlázógépek állomásoztak. Ez a helyszín azonban két falu eldózerolását feltételezné, ezért kevesebb az esélye. White Walthamot gyakorlatilag érinti az M4-es autópálya, és közel van fontos vasútvonalakhoz is.

Végül létezik egy olyan elképzelés, ami egyszerűen úgymond eltolná nyugati irányba Heathrow-t néhány mérfölddel, és így adna esélyt újabb pályák építésére. Ez a verzió is tehermentesítené Londont a zajtól, a 27-es pályákat megközelítő gépektől. Ugyanakkor erről jegyezte meg kissé kesernyésen Boris Johnson polgármester, és ezt a mondatát azóta is élvezettel idézik a sajtóban, hogy ehhez a verzióhoz képest olcsóbb lenne meghagyni Heathrow-t, és inkább magát Londont eltolni kissé kelet felé.

Ha nincs bővítés, bealkonyul az egész gazdaságnak Nagy-Britanniában

Kapcsolódó hírek