Heathrow visszavág, három terv a hárompályás bővítésre

iho   ·   2013.07.23. 16:30
cim3

Csattanós válasz érkezett a londoni polgármester múlt heti reptérjavaslatára az érintett felől: miután Boris Johnson százezer lakásos új londoni lakónegyedet javasolt Heathrow helyére, és az Airport Comission számára készített előterjesztésében saját korábbi 70 milliárd fontos elképzeléséhez ragaszkodott, a Temze torkolatánál építendő óriási vadonatúj négypályás légikikötőhöz, Heathrow háromféle verzióval is előállt a saját bővítéséről. Mint beszámoltunk róla, ez az egykori pénzügyminiszter által vezetett, Davies-bizottság néven is emlegetett testület kell, hogy előterjessze a végleges döntéshez a javaslatot a délkelet-angliai, immár kritikussá vált repülőtérhelyzet megoldására.

A Heathrow Airport javaslatai: egy új pálya a jelenlegiektől északra, vagy északnyugatra, vagy délnyugatra: vagyis egy pálya lenne egyvonalban a jelenlegi betonokkal, két verzióban pedig eltolnák az új pályákat nyugat felé. A reptérkezelő beterjesztésében a három közül maga is a két utóbbi mellett érvel leginkább, ez nyilván annak is betudható, hogy korábban csak az északi pályáról volt szó, és ezt a tervet már gyakorlatilag „kilőtték” érveikkel és heves tiltakozásokkal a környezetvédők: maga a beterjesztés is úgy véli, hogy noha ez lenne a leggyorsabb, de ez lenne a legkevésbé környezetbarát verzió. Kétségtelen persze, hogy nem kizárhatók a kemény ellenérvek a nyugat felé eltolt megoldásokkal szemben is.

Heathrow ma: sorbanállás felszállásra

Maga a beterjesztés is részletesen foglalkozik egy-egy változat előnyeivel és hátrányaival. Az északnyugati kevesebb környezeti terheléssel jár és kevesebb lakóépületet kellene lebontani hozzá, mint az északi pálya építéséhez, viszont valamivel többe kerülne és valamivel később lehetne felépíteni. A délnyugati tűnik a lakókörnyezet szempontjából a legkedvezőbbnek, de ez lenne a legkomplexebb építési feladat (az ábrákon jól látható, hogy például egy meglévő autósztrádát is a az új pálya alatt kellene átvezetni a területen.

Viszont bármelyiket valósítsák is meg, ez a jelenlegi évi 480 ezer járatról 740 ezerre emelné a repülőtér kapacitását. Egy 130 millió utas fogadására és indítására képes repülőtér pedig már biztosan megállhatja a helyét a versenytársakkal szemben – utal a Heathrow Airport anyaga az amszterdami, párizsi és frankfurti légikikötők erősödő konkurenciájára.

Az északnyugati pálya terve...

A beterjesztés ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ezek az új koncepciók, amelyek mindegyike egyben tartalmazza egy hatodik terminál építését, átgondoltabbak és kedvezőbbek annál a harmadik pálya koncepciónál, amit évekkel ezelőtt még a repülőtér előző kezelője, a BAA proponált a londoni kormánynak.

A beterjesztés hangsúlyozza, hogy a már amúgy is tervbe vett közlekedési fejlesztések megfelelően kiszolgálnák a kibővített repülőteret, az új leszállópálya pedig száz méterrel megemeli a repülőgépek megközelítési magasságát London felett. Annak ellenére, hogy nőne a kapacitás, csökkenne a reptér zajának kitett lakók száma,  és nagyban javulnának Heathrow kibocsátási adatai is.

...és a láthatóan legoptimálisabbként kezelt délnyugati verzió

Egyébként mindkét eltolt verzió 3500 méteres pályával számol, amely tehát bőven alkalmas a legnagyobb utasszállítók fel- és leszállására, a beruházás költsége pedig 17 illetve t8 milliárd font lenne, vagyis durván a negyede a Johnson támogatta 70 milliárdos Temze-torkolati repülőtérnek, a költségvetés számára pedig a bővítés csak 4-6 milliárdba kerülne, ellentétben a Johnson-féle terv 25 milliárdjával.

David Learmount, az egyik legtekintélyesebb brit aviatikai újságíró a maga kommentárjában így fogalmazott: „A légszennyezés és a zaj szempontjából Heathrow harmadik pályája a legkatasztrofálisabb megoldás, viszont ez sokkal nagyobb járatbővítést jelentene sokkal hamarabb, és nekünk valami nagyon gyors megoldás kellene.”

A történet érdekes párhuzamokat mutat a németországi konkurencia alakulásával: Frankfurtban 2011 őszén sikerült megnyitni egy új (a tervezett Heathrow-ihoz hasonlóan eltolt) északnyugati pályát, de ezzel egyidőben kemény éjszakai repülési tilalmat vezettek be a légikikötőre. Münchenben viszont bírósági ítélet akadályozta meg egyszer s mindenkorra a harmadik pálya megépítését, pedig hely lett volna rá, talán még bővebben is, mint Heathrow-tól dél- vagy északnyugatra. És persze nem lehet elfelejteni, hogy jövőre talán megnyílik az a régi-új Berlin-Brandenburg repülőtér is, amely ugyancsak erősíti az európai versenyt a nagy légikikötők között.

Kapcsolódó hírek