Hetvenöt MAX: Farnborough idei első nagy üzlete

iho/repülés   ·   2012.07.10. 08:00
alc_cim

Az amerikai lízingcég, az Air Lease Corporation indította el Farnborough-ban a repülőszalonokon szokásos mega-üzleteket, illetve a bejelentéseket a nagy gépvásárlásokról. Eszerint a magyar származású Steven Udvar-Hazy cége (korábban ő volt az ILFC tulajdonosa) 60 Boeing 737 MAX 8-ast és 15 hosszabb törzsű MAX 9-est rendel az amerikai gyártótól, a gépek értéke listaáron összesen 7,2 milliárd dollár. Ugyanakkor a lízingcég megerősítette opcióját további 25 példányra.

Udvar-Hazy bízik a MAX-ban <br>(fotók: Boeing)

A gépek leszállítása 2018 és 22 között történik majd, a szerződés némi ruugalmasságot biztosít a vásárlónak arra, hogy változtassa az altípusok arányát.  Udvar-Hazy, az ALC elnök-vezérigazgatója elismerően beszélt a gépről, amely, mint beszámoltunk róla, a most gyártásban lévő Boeing 737-es NG-sorozat továbbfejlesztése új hajtóművekkel, javított aerodinamikai kialakítással, sok kisebb-nagyobb újítással, amelyek a 787-es fejlesztése során lettek beépítésre érettek a kisebb, keskenytörzsű gépcsaládban is.

Az ALC ebben a pillanatban a megrendelt NG-k átvételére készül, egy korábbi szerződés értelmében csaknem nyolcvan, többnyire 737-800-asokból álló flottával áll majd a cég a légitársaságok rendelkezésére, ezeket idén kezdik leszállítani és 2017-ben kapják meg az utolsót.

A Virgin Australia néhány napja rendelt 23 MAX-ot

Udvar-Hazytól a sajtótájékoztatón azt is megkérdezték, fenntartja-e még egy márciusi nyilatkozatában elhangzott kritikáját a Boeing felé, amiért továbbra is csak egy hajtóművel, a CFM gyártmányával szállítja keskenytörzsű gépeit. Udvar-Hazy elmondta, azóta a Boeing és a CFM International keményen dolgoztak a tervezési koncepció javításán, és amit az asztalra letettek, az már egészen más, mint az A320neo hajtóműve. Ez a CFM Leap mostmár valóban a 737 MAX-ra optimalizált, átmérőjét és az első ventillátorfokozat nagyságát illetően egyaránt, és Udvar-Hazy szerint jelentősen javult a teljesítménye is a korábbi koncepcióhoz képest.

Noha a szaksajtó úgy jósolta, hogy Farnborough döntő lesz a két nagy gyártó, az európai Airbus és az amerikai Boeing továbbfejlesztett, újrahajtóművezett keskenytörzsű piacvezető típusai versenyében, egyelőre az Airbus részéről nem hangzott el az ALC rendeléséhez hasonló szenzációs válasz. Feltűnő volt ugyanakkor az a bejelentés, hogy az izraeli Arkia négy 321neo-t vásárol.

Négy gép is jelentős megrendelés, ha ez egyben betörés új piacra

Ez a légitársaság ezzel a bejelentéssel megtörte az amerikai jeget, vagyis nem a Boeing gyártmányát választotta, legalábbis a keskenytörzsű oldalon: amúgy érvényes rendelése van két 787-esre is. A második legnagyobb izraeli légicég döntése az Airbus szerint bíztató az első, az El Al várható döntésére nézve: Izrael nemzeti légitársasága 767-esei leváltására készül, az európaiak reményei szerint A330-asokkal.

Az Airbus már a show előtt elejtett olyan utalásokat, hogy Farnborough az idén nem lesz számára a gigaüzletek helyszíne, de ez nem is olyan nagy gond, hiszen 1400 gépes neo-rendelésállományával így is bőven vezet a rivális MAX előtt, amelynek a programja a 320neo-hoz képest jó egy évvel később indult.

A Bombardier csak egy behatárolt szeletet remélhet a Cseries számára a nagyok mellett a keskenytörzsű piacon

A piac színesedését jelzi, hogy a Bombardier egy meg nem nevezett vásárlótól  15 megrendelést kapott a CSeries két változatára. A kanadaiak új gépe a tervek szerint év vége felé repül először, és a mostanival együtt eddig 153 példányra futott be megrendelés. A cél az, hogy az első repülésig 20-30 vásárló 300-ra emelje a megrendelések számát – mondta Farnborough-ban a Bombardier utasszállítókkal foglalkozó részlegének elnöke, Mike Arcamone.

Kapcsolódó hírek