Hivatalos: így indul el a vonatközlekedés Szeged és Szabadka között

iho/vasút   ·   2023.11.24. 17:40
DSC_0167

Fontos mérföldkőhöz érkezik a Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal átépítése. Nyolc év után, november 28-án hajnaltól újra járnak a személyvonatok Magyarországról Szabadkára, napi tíz járat közlekedik majd a két ország között. Az újra megnyíló személyforgalom elősegíti az interregionális kapcsolatokat Szeged, Szabadka és vonzáskörzetük között.

Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal fejlesztésének keretében több mint 13 kilométer hosszan újult meg a vasúti pálya és annak környezete. A pálya átépítése tavaly nyáron fejeződött be, ennek köszönhetően a tehervonatok már 2022 augusztusa óta közlekedhetnek, átmenetileg továbbra is ez a vonal biztosítja a Budapest–Kelebia vasútvonal teljes kizárással járó fejlesztési időszakában a tranzit áruforgalom kerülő útvonalát, az észak-déli tengely vasúti árufuvarozási közlekedését.

Az eredetileg 2023. október 23-ra tervezett személyforgalmi indulást az akkori, a biztosítóberendezés telepítésével és üzembehelyezésével kapcsolatos vállalkozói hiányosságok miatt kellett elhalasztani. A próbaüzem megkezdéséhez a hibalistában szereplő hiányosságokat pótolni kellett, és az engedélyeket be kellett szerezni. A szükséges munkálatok elvégzése után végül november 28-tól újraindulhat a személyforgalom.

Menetrend

Napi öt pár, azaz tíz járat lesz a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat fog kiszolgálni. A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra lesz a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7 órakor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat (munkába, iskolába járást). A menetrenddel így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény Intercityvel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

Jegyértékesítés

A Szeged Nagyállomástól Palicsig, illetve Szabadka végállomásig érvényes, teljesárú menetjegy ára 6,20 euro, azaz jelenlegi árfolyamon 2356 forintba kerül. Szeged–Horgos, Szeged–Bácsszőlős, Szeged–Hajdújárás között 4,80 euróért, azaz mostani árfolyamon számolva 1824 forintért lehet utazni. Gyermekek 6 éves korukig ingyen utazhatnak, továbbá Magyarországon 15., Szerbiában 14. életévük betöltéséig féláron. A vonatokra a rendelkezésre álló helyek mértékéig kerékpárjegy is váltható 2 euróért a vonat személyzetnél.

Az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úti cél esetén az országhatárig sem érvényesek, az ilyen bérletek tulajdonosainak utazásuk teljes hosszára érvényes menetjeggyel kell rendelkezniük. (A kizárólag belföldön, Szeged-Röszke állomások között utazók természetesen használhatják az ország- és Csongrád-Csanád vármegyebérleteket is.)

Ugyancsak fontos tudnivaló, hogy a Magyarországon érvényes kedvezmények csak az országhatárig vehetők igénybe, így a szerbiai szakaszra például nyugdíjas utasainknak is jegyet kell váltaniuk.

A menetjegyek november 25-étől érhetők el. Tekintettel arra, hogy jelenleg a vonal nem minden állomásán és megállóhelyén üzemel jegypénztár, illetve a fedélzeten csak korlátozásokkal váltható jegy, utasainknak azt javasoljuk, hogy menetjegyüket a MÁV-Start nemzetközi jegypénztáraiban, vagy – legkényelmesebb megoldásként – a jegy.mav.hu felületen váltsák meg. Az első időszak tapasztalatai alapján a magyar vasúttársaság és a szerb társvasút módosíthatja jegyértékesítési ajánlatát, amiről természetesen azonnal tájékoztatást nyújtunk az utazóközönségnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek