Horvátország új vasutat épít a fiumei kikötőbe

iho   ·   2019.05.10. 12:00
horvat_kikoto0

A HŽ Infrastruktura és a CRBC közös munkacsoportot állított fel a projekt megvalósítása érdekében, azonban a kínai vállalat szerepét még nem pontosították. A dokumentum a felek közötti széles körű együttműködést tesznek lehetővé. A projekt két részből áll: a Zágráb és Károlyváros közötti meglévő szakasz felújítása, valamint egy új – Alföldi Vasútként megnevezett – vonal építése Károlyváros és Fiume között. A Károlyváros és Rijeka közötti 170 kilométeres vasútvonal drasztikusan javíthatja a vasúti eljutást Fiume kikötőjébe. Az új vonal Károlyvárostól Fiuméig Drežnicán és Ledenicén keresztül vezet majd, a meglévő Moravice–Delnice vonaltól délre. Az új vasút révén a Zágráb és Fiume közötti utazási idő jelentősen, három és fél óráról másfél órára csökkenhet – értesült a Railfreght.

A kínai vállalatok továbbá részt vehetnek egyéb horvátországi kikötők (Split, Šibenik és Zadar) vasúti kapcsolatainak fejlesztésében is. Ezt a HŽ Infrastruktura és a China Railway Eryuan Engineering Group között aláírt egyezmény tartalmazza. A kínai vállalkozó a kikötőkhöz kapcsolódó vasúti áruszállítási folyosókat fejlesztené és kezelné, miközben a kapcsolódó intermodális létesítményeket is modernizálni fogja.

A horvát kikötők és az ország belső területei között a meglévő vasútvonalak kapacitása elégtelen. A kikötőket a hegyvidéki területeken keresztül vezetett egyvágányú, kanyargós vonalak kötik össze a hátországgal. Csak Fiume kikötője rendelkezik villamosított vasúti összeköttetéssel, a többi három kikötőhöz vezető vasútvonal nem villamosított, ami akadályozza a kikötői létesítmények és terminálok fejlesztését.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.