Hurrá, itt a nyár!

Károly Szabolcs   ·   2016.06.09. 18:45
400px_szergej

Habár csak jócskán megkésve, június 10-re jósolta a MÁV-Start a 2016. június 18-tól augusztus 18-ig érvényes nyári menetrend tényleges elérhetőségét, serényen dolgozva annak internetes adatbázisba történő feltöltésén, az érintett vonalak táblázatai végül már szerdán este megjelentek a vágányzári menetrendek között. Az északi és a déli parton igénybe vehető szolgáltatásokat külön-külön górcső alá vettük.

Északi part:

Hogy a lehető legnagyobb mértékben tehermentesítsék a négy használható személyvágány okán csak korlátozott átbocsátásra képes állomást, az első információmorzsák szerint a Déli pályaudvar és Tapolca között közvetlen elérést biztosító Tekergő gyorsvonatokat székesfehérvári megállás nélkül (!) küldték volna, az eddig megszokott, teljes útvonalon történő dízeles vontatás helyett pedig a szintén nem kifejezetten nagy állomásnak számító szabadbattyáni gépcserével – ezzel a húzással a 30a villamos betáplálását használnák ki, a szükséges dízelgépeken és a gázolajon spórolva. A lépés abból a szempontból logikus, hogy a főváros felől utazók jelentős része Fehérváron túlra utazik, így lényegében mindegy, hogy a vonat megáll-e vagy sem: a fehérvári utasoknak alapból a Délibe és Kőbánya-Kispestre is óránként indulna személyvonat – utóbbiak azonban az átépítés miatti vágányzári menetrend szerint nem fognak eljutni Fejér megye székhelyére, csak Gárdonyig –, továbbá Tapolca felé is nagyjából kétóránként jár vonat. A gépcseréhez szükséges időnek viszont csak egy részét lehet visszanyerni a rendszerbe azzal, hogy a Csörgők és Szergejek százas sebességhatára helyett a villanygép már százhússzal tempózhat a szerelvény élén. A legutolsó hírek azokban már arra engedtek következtetni, hogy a Tekergők mégis ki fogják szolgálni a koronázó várost – a publikussá tett menetrend ezt meg is erősítette. Került bele viszont egy „úri huncutság”: a lehető legrövidebb fehérvári vágányfoglalás okán csak egyetlen percet tartózkodnak majd hivatalosan Székesfehérváron, ám villanygép hozza őket. Hogyan megy akkor tovább?  Hát úgy, hogy a gépcsere Szabadbattyánban zajlik majd, ám ez csak forgalmi okból történő megállásnak számít majd, azaz utascsere – vélhetően biztonsági okból – nem lehetséges!

Kék Hullám sebesvonat robog Albertfalvánál még 2013-ban (fotó: Stahl Csaba)

A csak a nagyobb vagy forgalmasabb helyeken megálló gyorsvonatok alap menetideje a Délitől Tapolcáig 3 óra 17 perc, visszafelé egy perccel több. Hétfőtől csütörtökig azonban alig találjuk őket a menetrendben! A Déliből mindössze a minden nap reggel nyolckor induló 1972-es van, továbbá Kelenföldön lehet elcsípni az átlós záhonyit (16907) dél körül, és hétvégén is csak egy tízórai pluszjárat (19792) áll rendelkezésre. A fővárosba hétfő és csütörtök között 5 óra 58-kor (979), 12 óra 41-kor (a 16906-os záhonyi) és 16 óra 41-kor (1973) indul Tekergő Tapolcáról. Az igazi életet a péntek jelenti: a fővárosból délután két órakor startol az 1974-es, a négyórásit a csak munkanapokon közlekedő veszprémi személyvonat (9066) végén kell majd keresni, közvetlen kocsikként (1976) – itt értelemszerűen Fehérváron kerül a szerelvény elé a dízelgép –, az utolsó Tekergő (19798) pedig este hatkor hagyja el a Délit. Tapolca felől mentesítő járat hétvégén 14:41-kor a 19793, a pénteken, szombaton és vasárnap 18 óra 41-kor induló 1971, valamint a vasárnap 20:41-es 19791.

Megmarad a Budapest és Tapolca között kvázi zónázóként funkcionáló, vagyis a fővárostól Balatonfüredig csak néhány helyet, Tapolcáig viszont minden állomást és megállót kiszolgáló Kék Hullám sebesvonatok kétórás üteme: a teljes útvonalon dízelmozdony-vontatású, kötelező pót- és helyjegyes IC-kocsit is továbbító vonatok a Déliből kétóránként, páratlan óra öt perckor futnak ki a reggel héttől este nyolcig terjedő időszak során, majd 3 óra és 17 perccel később érkeznek meg Tapolcára. Budapest felé reggel hét és este hat között páratlan óra negyvenes az indulás Tapolcáról, a szintén kétóránként közlekedő sebesek 3 óra 14 perc alatt érnek fel a Délibe. Egy hullám egészen Szombathelyig elér: a Tapolcáról 9 óra 40-kor induló sebes (19607) a vasi megyeszékhelyről startol 8 óra előtt 2 perccel. Vissza irányban a 19606-os 15 óra 5 perckor hagyja el a Délit, és 285 kilométer megtétele után, este 20 óra előtt 5 perccel fut be Szombathelyre. Ez a maratoni kanyar szép menet lesz a Csörgők számára!

Az északi part az idén valószínűleg nem lát majd Szergej- vagy Nohab-vontatta vonatokat: a Start leginkább a Csörgőkkel számol. Garamvölgyi Ádám 2015-ös felvételén a 265-ös klasszik Szergej dübörög nyolckocsis vonatával

Olybá tűnik azonban, hogy a szergejes és nohabos élménymenetek hangulatától búcsúzni kell: a MÁV-Start vezetése lényegében csak Csörgőkkel álmodta meg az idei északi parti nyári menetrendet. (Kész szerencse, hogy a nyári menetrenddel egy időben kezdődik a sátoraljaújhelyi vonalszakasz átépítésének következő üteme is, a vonatpótlást pedig a teljes Szerencs–Sátoraljaújhely szakaszra meghirdették, így Miskolcról legalább négy-öt Csörgőt el lehet vinni a Balatonra besegíteni. – a szerk.)

A legvadabb találgatások az elmúlt évek során bejáratott, Budapest-Déli–Székesfehérvár viszonylatú, Desiro-motorvonatokból álló, hol a 30a-n, hol pedig a Desirók mágneses sínfékjei miatt megbolonduló biztber miatt pusztaszabolcsi kerülővel közlekedő Katica-sebesvonatok idei mibenléte körül folytak. Volt is rá ok, mivel a még a hosszas vajúdás után a forgalom számára felújítva, ám villamosítatlanul visszaadott esztergomi vonalra sem mindig találnak elegendő üzemképes egységet – a 31 Desiróból jó, ha 20-25 használható –, így az északi parti felhasználásuk lényegi akadályt állított a menetrendtervezők elé. Azon rémhírek, miszerint a Katicákat visszavágják Székesfehérvár és Balatonfüred közé és Bzmot-szerelvényekkel adják ki, horribile dictu teljesen törlik a kínálatból, szerencsére jórészt hamisnak bizonyultak: a járatok maradnak az ország fővárosa és „az északi part fővárosa” között, és elviekben a legtöbbet a Siemens motorvonataiból állítják majd ki. A kiadott menetrend szerint azonban munkanapokon és hétvégén, ha kis mértékben is, de eltérő szolgáltatást lehet majd igénybe venni. Előbbi napokon a Katicák páros óra 35 perckor indulnak a Déliből, 2 óra 14 perces menetidőt produkálva a 132 kilométeres út során, viszont három pár – egy páros irányú reggeli, valamint több délutáni és esti – járat valóban csak Fehérvár és Balatonfüred között közlekedik, „mezei” személyvonatként: 7 óra 25-ös, 17 óra 25-ös és 19:25-ös fehérvári, valamint 15 óra 11-es, 17:11-es és 21:11-es füredi indulással. Hétvégén öt perccel később, páros óra 40-kor startolnak a füredi sebesek a Déliből, mivel 35-kor a déli partra indul pluszjárat, Fehérvárra viszont már az alap menetrend szerint érkeznek. Páratlan irányban, vagyis a főváros felé azonban minden nap ugyanaz a menetvonal, 2 óra 13 perces menetidővel.

Maradnak a Desirók a balatonfüredi Katica sebesvonatokon. Csak remélni tudjuk, hogy képes lesz a MÁV-Start megfelelő mennyiséget kiadni belőlük (fotó: Kalmár Gergő)

Győrből és Szombathelyről is közvetlenül elérhető lesz az északi part a délelőtti órákban Tapolcán át Keszthelyre közlekedő, majd a délutáni, esti órákban visszainduló gyorsvonatpárokkal; előbbi (19809, 19808) kerékpárszállító kocsit továbbít, utóbbit (19807, 19804) közvetlen kocsikat továbbít Zalaegerszegről is. Szombathelyről mind az északi, mind pedig a déli part nyugati részéhez való utazáshoz igénybe vehető a reggel Tapolcán, Keszthelyen, Balatonszentgyörgyön és Fonyódon át Kaposvárra, este pedig vissza induló vonatpár (18807, 18806).

Déli part:

A déli parton az elmúlt két év felújításai javítanak a menetidőn és az áteresztőképességen. A szolgáltatás gerincét továbbra is a halberstadti kocsik jelentik majd: a nem Flirtökből kiállított járatokon jórészt az ex-német kocsikban lehet utazni. A menetrend innen tölthető le.

A „Balaton Expressz” fantázianevű, csak a legfrekventáltabb helyeken megálló expresszek reggel hét és este nyolc között kétóránként közlekednek majd. A gyorsvonatok kötelező helybiztosítású IC-kocsit is továbbítanak, továbbá kerékpár- és mozgássérült-szállítás is igénybe vehető. A Déliből páratlan óra 35-kor robognak ki Keszthelyre, az utolsó (Ex858) egészen Nagykanizsáig megy, és onnan is indul vissza az első reggeli expresszként (Ex859). A főváros felé tartó járatok páratlan óra 31-kor indulnak Keszthelyről.

A déli parton a Flirt-motorvonatok Siófokig villámgyors, közbülső megállás nélküli elérést fognak biztosítani a fővárosból (fotó: Tevan Imre)

A Siófokra utazókat hétvégén számos, közbülső megállás nélküli járat várja, a Déliből 78, Kelenföldtől 71 perces menetidővel. Egyrészt három pár „Siófoki Flirt” nevű sebesvonat jár majd a főváros és Balatonszentgyörgy között, melyek a Délit kereken 7, 9 és 11 órakor hagyják el (18700, 18702 és 18704), vissza 14 óra 7-kor, 16 óra 7-kor, illetve 18 óra 7-kor indulnak (18705, 18703 és 18701). Újdonság a dologban, hogy az alacsonypadlós, légkondicionált Flirt-motorvonatokból kiállított járatok utolsó egysége Siófokon akad, Siófok és Balatonszemes között külön személyvonatként közlekedik, minden állomáson és megállóhelyen megállva. Az alap egység a főváros és Balatonszemes között zónázó vonatként funkcionál, olyannyira, hogy mindössze Kelenföldön, Siófokon és Balatonszárszón áll meg, Székesfehérváron áthalad! Hétvégi plusz gyorsvonat a két pár Keszthelyre közlekedő „Keszthelyi Flirt” is, melyeket szintén korszerű Flirt-motorvonatokból adnak ki: a Déliből 8 óra 35-kor (1872) és 16:35-kor (1876) indulnak, visszafelé 12:33-kor (1875) és 19:58-kor (1871) hagyják el Keszthelyt. A járatok a két végállomás között csak Kelenföldön, Siófokon, Balatonföldváron, Balatonlellén és Fonyódon állnak meg, Székesfehérváron viszont nem. Menetidejük 10 perc híján 3 óra.

A minden nap, napközben kétóránként közlekedő, hat pár nagykanizsai sebesvonatot a „Déli à Parti” elnevezéssel kereshetjük. A vonatok Székesfehérvárig csak Kelenföldön és Érd alsón állnak meg, Fehérvár után viszont Nagyrécsén kívül minden állomáson és megállóhelyen. A 221 kilométert 4 óra 22 perc alatt abszolválják. Hétvégén átszállási lehetőség nyílik Siófokon a Keszthelyi Flirtökre. A Nagykanizsára tartó vonatok reggel nyolc és este hét között páros óra 5 perckor hagyják el a Délit, Kanizsáról reggel hét és este hat között, páratlan óra 22-kor indulnak vissza, tíz perccel hosszabb menetidővel.

Keszthelyről esténként több pluszjárat is indul Budapestre. Minden nap igénybe vehető a késő esti, 21:31-kor induló, 1861-es számú gyors. A bulizóknak kedveznek a Budapest és Fonyód, valamint Keszthely között éjszaka és hajnalban közlekedő Bagolyvonatok: Keszthelyről csütörtök, péntek és szombat éjszaka 23 óra 35-kor (18611), Fonyódról péntek, szombat és vasárnap hajnali 2 óra 5 perckor (18719) indul a fővárosba. A Déliből csütörtökön, pénteken és szombaton 22:40-kor Fonyódra (18718), 23:40-kor pedig Keszthelyre (18618) indul „bulijárat”. A Bagolyvonatok Lepsény és Fonyód/Keszthely között mindenhol megállnak. Vasárnap további mentesítő gyorsvonatokat állít ki a MÁV-Start: a 18691-es 18 óra 29-kor hagyja el Keszthelyt, Fonyódról pedig öt perccel este nyolc előtt indul pluszjárat a fővárosba.

A déli parton a nagykanizsai Déli -> Parti sebesvonatokat halberstadti kocsikból álló szerelvényekből adják ki (fotó: Tevan Imre)

Idén is meghirdették a három keszthelyi országjáró expresszt, a Záhonyból induló Aranypartot (Ex16809 és Ex16806), a miskolci között Ezüstpartot (Ex15807 és Ex15806), valamint a csak hétvégén közlekedő, szegedi Aranyhíd Expresszt (Ex1787, Ex1786). A három távolsági járat a fővárosból a Balaton felé egy jó órán belül követi majd egymást, visszaúton viszont a kora délután induló záhonyi és a miskolci szinte árnyékként, csak tíz-húsz perc eltéréssel fog egymás mögött haladni, míg a szegedi csak később, fél öt után rajtol el. A miskolci és a záhonyi expresszt az osztrákoktól használtan vásárolt, miskolci honos Lange Schlieren-szerelvényből állítják majd ki: a hírek szerint négy-öt kocsiból, valamint egy elsősorban kerékpárszállító funkciót betöltő vezérlőkocsiból állnak majd. Szintén hétvégén jár majd a Szolnok és Fonyód közötti, Fecske-ingából kiállított gyorsvonatpár (1687, 1686). A sátoraljaújhelyi átlós vonatpárt viszont hiába is keressük: az elmúlt években Fonyódig visszavágott, majd a nyári újhelyi vágányzárak miatt csak Szerencstől közlekedő járat Balatonra közlekedő részét kukázták, így Sátoraljaújhely környékéről csak minimum egy szerencsi és egy miskolci átszállással lehetséges a magyar tenger meglátogatása.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Nincs B-terv

Kiss Bertalan   ·   2021.01.16. 18:00

A fenntarthatóság, a környezetvédelem jegyében matricázták fel a napokban a GYSEV Cargo 193 837-es Vectronját.