Íme a pontos légitársaságok 2015-ös listája!

iho   ·   2016.01.12. 11:15
queque1_cimkep

A legpontosabb repterek után, ahogy ígértük, következzen a legpontosabb légitársaságok 2015-ös sikerlistája. Az OAG (Official Airline Guide) légiközlekedési adatbázis a globális légiforgalom mintegy nyolcvan százalékának adataiból alakítja ki a maga értékelését: pontos az a járat, amely kevesebb mint tizenöt perc eltéréssel indul vagy érkezik a célreptérre.

Nos a hagyományos légitársasági lista élén egy Budapesten is megforduló cég, az airBaltic szerepel, járatainak 94,39 százaléka bizonyult pontosnak a tavalyi évben. Második egy panamai üzemeltető, a Copa Airlines, amely 1947-ben alakult, eleinte csak a közelebbi karibi célpontokra repült, de 2000-től kezdve erős expanzióba kezdett, komoly regionális hálózatot és flottát épített ki, jelenleg keskenytörzsű Boeingokkal és Embraerekkel repül, leányvállalatával (Copa Airlines Columbia) együtt összesen több mint száz géppel hetvenöt célállomásra.

Amint a pontos repterek listáján két kategóriában is japán légikikötő szerepel az első helyen, úgy előkelő a minősítése a szigetország fő társaságainak is, a Japan Airlines volt a harmadik legpontosabb tavaly, még mindig valamivel kilencven százalék felett, a negyedik pedig, tizedekkel lemaradva, a nagy vetélytárs, az All Nippon Airways. Utóbbi mint a legnagyobb 787-es üzemeltető ezzel igazolja, az új típus megbízhatósága már az elvárt szinten van: ha technikai problémák hátráltatnák a járatok pontos indulását, az meglátszana a társaság helyezésén.

Ezután következik az ötödik helyen a Finnair, majd a brazil TAM, illetve az Austrian a hetedik helyen, és a Hawaiian után ismét egy ismerős, a LOT a kilencediken. Tizedik a Virgin Australia, majd csak ezután következik két olyan tekintélyes cég, mint a KLM és a SAS, majd a Monarch, a Qantas, az Iberia, a Flybe és a járatai egy részével hatalmas távolságokat berepülő Air New Zealand után az első a feltörekvő közel-keletiek közül, a Qatar. (Egyébként feltűnő volt, hogy a pontos repterek toplistáiról teljesen hiányoztak a modern, új, nagyforgalmú Öböl-vidéki légikikötők.) Az első húsz sorát az Alaska és a hozzánk is repülő Aegean zárja.

A diszkontok világa más világ: csak a győztes jutott túl a 90 százalékos arányon, ez pedig a brazil Azul volt, érdekes, hogy a második – Ferihegyen is sűrűn megforduló – Norwegian után a harmadik helyen ugyancsak brazil LC-társaság szerepel, a GOL. Ezután következik a WestJet, a Jet2, majd két ázsiai, az IndiGo Air és a Thai AirAsia. A Germanwings a nyolcadik, az Ocean Air a kilencedik, és a KLM/Air France LC-vállalkozása, a Transavia a tizedik a sorban.

Az amerikai piacvezető Southwest csak ezután következik, majd jön a Skymark, a Virgin America, az easyJet, a Jetstar, az AirAsia, a Sun Country, a JetBlue, a Vueling és végül a huszadik a Frontier. A két lista egybevetése is érdekes: az összesített eredmények szerint a diszkontok közül csak az Azul és a Norwegian szerepel az első húsz között. Ugyanakkor az LCC-k pontossága mégis sokat javult az elmúlt időszakban, az első húsz átlag 83 százalékra teljesített, a huszadik is 74,66 százalékkal, míg korábban ugyanezen a helyen egy olyan társaság szerepelt, amely járatainak csak 58,3 százaléka volt pontos.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek