Indul a randimetró

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.11.09. 08:30
kiskep_00

A prágai közlekedési vállalat (DPP) tényleg elindítja a randimetrót, ahogy azt tavasszal ígérte. Igaz, picit korrigáltak az ötleten, társalgó vagonoknak nevezik az ismerkedni vágyók utasterét. Minden szombaton az A (zöld) metróvonalon minden szerelvény középső kocsija lesz az ismerkedni vágyóknak fenntartva. Persze más is beszállhat a kocsiba, de számolnia kell azzal, hogy esetleg leszólítja egy társaságra vágyó szemközti utas.

(fotó: a szerző)

A DPP internetes oldalán tett közé szeptemberben egy kérdőívet, amiben megkérdezte az utazóközönséget, mit gondol az ötletről. A válaszolók nyolcvan százaléka helyeselte a társalkodó kocsik bevezetését, s egyetértett azzal, hogy igen is lehet metrón ismerkedni, új barátokra találni. Harminckét százalékuk bevallotta, maga is a metrón ismerkedett meg valamelyik ismerősével, sőt szerelmek is születtek. A mai világban, amikor már mindenki szinte csak elektronikus formában kommunikál, szükség van a közvetlen és nyílt eszmecserére – mondta az egyik közlekedésügyi fővárosi képviselő. Az eredeti tervekkel ellentétben nem csupán a szinglik számára lesz nyitott a társalgó kocsi, mindenki kortól és állapottól függetlenül kipróbálhatja az ismerkedést.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek