Irányítók Napja: a legfontosabb kapcsolódás

iho/repülés   ·   2012.10.20. 13:00
cim

A Eurocontrol ünnepi üdvözletében, amit október huszadikán az irányítók Nemzetközi Napja alkalmából az irányítók nemzetközi szervezetének (IFATCA, International Federation of Air Traffic Controllers Association) küldött, kiemeli: jó alkalom ez arra, hogy megemlékezzünk az irányítók nehéz munkájáról és döntő szerepéről a légiközlekedés biztonságában.

„Sokan felnéznek a pilótákra, a repülőszemélyzetekre, de rajtuk kívül még sokkal többen dolgoznak a háttérben a repülésben. A légiforgalmi irányítók tevékenysége nem annyira ismert a közvélemény előtt, holott az irányítók külcsfontosságú kapcsolódást képeznek a repülési láncolatban” – hangzik a Eurocontrol ünnepi közleménye, amely megemlíti, hogy egy forgalmas napon a maastrichti központ akár 5100 gépet is irányít.

Mint ismeretes, a maastrichti központ Belgium, Hollandia, Luxemburg és Északnyugat-Németország felső légerét ellenőrzi, 7500 méter feletti magasságban.

Üdvözletet küldött a légiforgalmi pilóták nemzetközi szövetsége, az IFALPA is. „A repülőszemélyzetek sikere nagymértékben függ a légiforgalmi irányítók profizmusától” – hangzik a levél.

Dr. Moys Péter tanulmánya szerint Magyarországon az 1924-ben alakult Légügyi Hivatal kezdte meg a rádió szolgálat megszervezését, majd megalakultak a repülőtéri rádiókirendeltségek. A mátyásföldi nemzetközi légigkikötőben működött először postai rádió iránymérő állomás, kialakult a körzeti repüléstájékoztatás, később a forgalomirányítás.

A háború után kezdődött a rövidhullámú fónikus üzem korszaka, 1948-ban szervezték Budaörsön a „Control” szolgálatot, ami 1950-ben költözött Ferihegyre. 1953-ban a Posta Repülőtéri Rádió Hivatala a MASZOVLET része lett, 1957-ben a Malévé, 1960-tól mint Repülésirányító osztály. Addigra már külön vált az Approach és a távolkörzeti irányítás, utóbbi 1965-ben költözött a gellérthegyi „Sziklába”, ahol 1999-ig működött. 1973-ban alakult meg a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság, közben folyamatosan zajlott a műszaki fejlesztés, a légtérszerkezet és a módszerek átalakítása, igazítása az egyre növekvő követelményekhez. 1999-ben adták át az új Budapesti Légiforgalmi Irányító Központot.

2002 óta az irányítás önálló szervezeteként a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat nyújtja a léginavigációs szolgáltatást, 2007 óta zártkörűen működő részvénytársaságként. „Mint integrált (polgári-katonai) légiforgalmi szolgáltató, minden, a magyar légtérben polgári szabályok (GAT) szerint működő légijármű biztonságát garantálja, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező és onnan induló járatok irányításától a magaslégtéri átrepülő forgalomig, közel hétszáz munkatársa dolgozik a repülés és a légtér folyamatos biztonságáért” – olvasható a HungaroControl weboldalán.

Kapcsolódó hírek