Kivették II. világháborús amerikai bombát a Dunából

iho/vasút   ·   2016.11.23. 13:42

Elszállították a Duna budapesti szakaszán két hete talált világháborús bombát a Déli összekötő vasúti híd közeléből szerda késő délután, és feloldották a folyami zárást – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének parancsnokhelyettese az MTI-t.

Kürti Dezső elmondta: az 500 kilogramm tömegű, GP-1000-es típusú amerikai bomba gyújtószerkezetét kiszerelték, a robbanótestet a honvédség központi gyűjtőhelyére viszik és később megsemmisítik. A folyón is feloldották a zárást.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán közölte: megnyitották a korábban lezárt Rákóczi hidat, a budai alsó rakpartot a Rákóczi híd és a Petőfi híd között, a Pázmány Péter sétányt, a Dombóvári utat és a Művészetek Palotája körüli kisebb forgalmú utakat. Az 1-es villamos és a csepeli, H7-es HÉV ismét a teljes vonalon közlekedik.

A MÁV honlapján azt írta: újra elindulhatott a vonatforgalom Ferencváros és Kelenföld között.

A bombát először november 9-én próbálták meg kiemelni a vízből, akkor azonban a nagy sodrás, a megerősödött szél miatt nem tudtak olyan fix pontot rögzíteni, ahonnan a búvárok merülhettek volna, ezért felfüggesztették az intézkedést.

Korábban írtuk:
A hatósági intézkedés érinti a Déli összekötő vasúti híd vonatforgalmát is. A ferencvárosi és a kelenföldi vasútállomások között ma 14 órától várhatóan 15 óráig szünetel a forgalom, emiatt a Budapest–Győr– Hegyeshalom, a Budapest–Székesfehérvár és a Budapest–Pécs vasútvonalakon a személyszállító vonatok rövidített útvonalon, csak Kelenföld állomásig közlekednek és onnan indulnak. A Budapestre érkező utasok a kelenföldi állomáson vagy a Déli pályaudvaron szállhatnak át a BKK járataira. Az érintett vonatok közlekedéséről bővebb tájékoztatás a MÁV-csoport honlapján (www.mavcsoport.hu), valamint a Vonatinfó mobiltelefonos alkalmazásban olvasható, illetve a MÁVDIREKT vonalain, a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon, Telekom hálózatból a +36 (30) 499 4999-es, Telenor hálózatból a +36 (20) 499 4999-es számon kérhető.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.