Ismét reneszánszát éli a vasúti vendéglátás

iho/vasút   ·   2021.10.30. 07:14
00_mav_utasellato

Egykori luxushálókocsik, elegáns büfékocsik, celofánba csomagolt csokoládék, sőt meleg ételt is kiadó automaták, Forma−1 és Hofi Géza által festett porcelánok, ez mind a vasúti vendéglátás része volt egykor. 2020-ban pedig új lendületet vett. A vasúti kocsik és hálózat korszerűsítésével összhangban a gasztronómiai élvezetek, valamint a kényelem került a fókuszba.

Ennek az eredményeként az utasok már a XXI. századi szolgáltatással és enteriőrrel rendelkező üzleti váróban, a most forgalomba állt új IC+ 1. osztályú kocsi bisztrószakaszán, a nyári balatoni, sőt számos nemzetközi járaton is belekóstolhatnak a vasúti vendéglátásba. A vasúti közlekedéssel szinte egyidős utasellátás stációi a kor társadalmi változásait tükrözik. De mit is jelent ma nekünk, utasoknak az utasellátás?

Az Utasellátó újjáéledése

A vasúti vendéglátás az egykori fénykorát követően a rendszerváltozás után hanyatlásnak indult. 2020-ban azonban új erőre kapott. Megalakult az Utasellátó, amely a fedélzeti és földi vendéglátó szolgáltatások mellett a nemzetközi járatok háló- és fekvőhelyes kocsi utasainak a kiszolgálását is végzi. A szolgáltatások köre folyamatosan bővül, hiszen most már az étkezőkocsik nemcsak az étel-ital fogyasztás, hanem események színhelyéül is szolgálnak. A bisztrószakasszal felszerelt új IC+ 1. és prémiumosztályú kocsik megjelenésével pedig – a nyári balatoni járatokon felül – már a hazai forgalomban is ismét fellendült a fedélzeti vendéglátás.

A hányatott sorsú szolgáltatás 2019–2020-ban kapott új erőre, amikor a MÁV-Start menedzsmentjében megszületett a döntés, hogy a vasúti személyszállítás minőségének javításában és ezáltal a vasúti közlekedés versenyképességének növelésében a vendéglátásnak kiemelt szerepe van. A 2020-as nyári szezonban már az Utasellátó indította el az étkezőkocsi-szolgáltatást a dél-balatoni vasútvonalon, Budapest és Keszthely között, majd a pandémia sajnos közbeszólt. Közel nyolc hónap üzemszünet után, az idei év májusában újraindult a szolgáltatás. A nyári szezonban a Balaton InterCity-járatok étkezőkocsijában az utasok hűsítő italokat, leveseket fogyaszthattak, de megkóstolhatták az egyik slágerterméket, a START burgert is, rendelhettek főételeket, rágcsálnivalókat, illetve desszerteket. Az utasok hamar rákaptak az étkezőkocsik kínálatára: az utasforgalom 18 százalékkal, míg a bevétel 36 százalékkal haladta meg az idei nyáron a tavalyi, balatoni adatokat. A nemzetközi járatokon is népszerű az éttermi szolgáltatás. Az utasok leginkább a klasszikus magyaros ételeket, valamint az étlapon egyre bővülő kínálattal megtalálható egészségkímélő ételeket választják.

Áttörés itthon és nemzetközi szinten

A fedélzeti vendéglátás újabb reneszánszát hozta el az októberben a kelet-magyarországi régióban debütáló, új fejlesztésű és hazai gyártású IC+ prémium és bisztrószakasszal ellátott kocsik megjelenése. A járművek új korszakot nyitottak a vasúti szolgáltatások színvonalában, a modern, mindenki számára megfizethető fedélzeti vendéglátásban. Az október 11-től bevezetett bemutató időszak tapasztalatai ráadásul nagyon pozitívak. A kocsit ez idő alatt díjmentesen mindenki kipróbálhatja, aki az adott járatra szóló jeggyel rendelkezik. A nyár nemzetközi szinten is áttörést hozott. Ezeken a járatokon működő háló- és fekvőhelyes, illetve étkezőkocsi-szolgáltatás a pandémiás helyzet enyhülésével ismét elindult. A július–augusztusi időszakban az Adria InterCity járatok kizárólag Utasellátó-kocsikból – három fekvőhelyes, két háló- és egy étkezőkocsiból – álló szállodavonatként közlekedtek. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett az utasoktól, akik értékelték az éttermi színvonalú étkezőkocsi-kínálatot, a tartalmas üdvözlőcsomagot és az idén a hálókocsi utasai számára bevezetett úgynevezett kuponos reggelit. Jelenleg Hamburgba, Brassóba, valamint Budapest–Varsó–Terespol között közlekedik étkezőkocsi. Háló-, illetve fekvőhelyes kocsival Berlinbe, Brassóba és Zürichbe, Münchenbe lehet utazni.

A MÁV-Start tervei között szerepel, hogy már középtávon minden belföldi InterCity-járaton legyen minőségi fedélzeti vendéglátás, a hosszú távú célok között pedig, a földi vendéglátás részeként, az üzleti várótermekkel egybekötött állomási vendéglátóhelyek országos kialakítása és fejlesztése is megtalálható. Ennek első lépcsőjeként megújult a Keleti pályaudvaron található üzleti váró, ahol az I. osztályú kocsik utasai úgy vonulhatnak el a pályaudvar zajától, mintha egy kulináris különlegességeket rejtő modern belvárosi bisztróba lépnének be.

Több mint utasellátás

Az Utasellátó azonban nem azonos a vasúti étkezéssel és éjszakai utazással. Az étkezőkocsikban családok, barátok utazás közben együtt kapcsolódhatnak ki, amelyhez az Utasellátó már esetenként programkínálatot is biztosít. A nyári retró járatokon a korabeli enteriőrrel rendelkező étkezőkocsikban az Utasellátó adott korszakra jellemző finomságait kóstolhatták meg az érdeklődők.

Október folyamán pedig bizonyos járatok étkezőkocsijai író-olvasó találkozók helyszínéül szolgáltak. A MÁV-Start célja a nagy történelmi múltú vasúti vendéglátás újjáélesztése, amely mindenki számára megfizethető, XXI. századi szolgáltatást nyújt.

A várakozások szerint még többek számára válik majd vonzóvá a legkörnyezettudatosabb távolsági közlekedés, és a korszerűsítésekkel, illetve a megbízhatóság növelésére tett törekvésekkel összhangban a vasúti szolgáltatások versenyképes alternatívát kínálnak az autózással és repüléssel szemben.

A vasúti vendéglátás bölcsője és gasztroforradalma

Szinte az első sínpályák lefektetésével egy időben megjelent az igény, hogy a hosszú, nem mindig kellemes utazás során egy-egy itallal, akár egy ebéddel felfrissülhessen a vonatozó. Hazánkban már az 1840-es évektől működtek állomási kávéházak, 1883-ban közlekedett luxushálókocsi, az 1900-as évek elejétől pedig elegáns büfékocsik is forgalomba álltak. A második világháborúban azonban a hazai vasúti vendéglátást biztosító járművek nagy része tönkrement. Rövid átmeneti időszak után, 1948-ban megalakult az Utasellátó Vállalat, amely nem pusztán vasúti vendéglátás-szolgáltatással, vasútállomások kereskedelmi és vendéglátóipari létesítményeinek fenntartásával foglalkozott, hanem a szocializmus éveiben az ország egyik legnagyobb vendéglátóipari vállalatává vált. Autóbusz- és hajóállomásokon, hajók és repülők fedélzetén is biztosított étkezést. Talán kevesen tudják, hogy Hofi Géza neve is összekapcsolódik a vállalat történelmével. A híres humorista ugyanis érettségije után porcelánfestőként dolgozott a Kőbányai Porcelángyárban, ahol napi hat-hétszáz porcelánt festett, köztük az Utasellátó készleteit is.

A 60-as, 70-es években az Utasellátó szárnyalt: a forgalom 1964-ben elérte az egymilliárd forintot. 1973-ban már 780 Utasellátó-vendéglátóhely működött országszerte, sőt a vállalat az országházi büfét is üzemeltette. 1986-ban a cég elnyerte az első magyarországi Forma–1-es futam teljes vendéglátásának jogát, a verseny három napján 350 ezer vendég étkezéséről gondoskodott. A hatvanas évek végén a szerény pénztárcájú utasok számára korszerű, dán automatákat üzemeltek be budapesti és vidéki vasúti pályaudvarokon, illetve a főváros aluljáróiban és a metróállomások közelében. A közel háromszáz gépsor szendvicseket, süteményeket, kávét, szörpöket, sőt meleg ételeket is kiadott. A hetvenes években indult a Gastrofól szolgáltatás. Kínálatát közel ötven hűtött és fagyasztott élelmiszer alkotta, amelyeket csak melegíteni kellett. 1992-ig az Utasellátó Vállalat valutás hálózattal is rendelkezett: a pályaudvarokon, a Ferihegyi repülőtéren és egyes szállodákban. A rendszerváltozás után az Utasellátó azonban elvesztette monopóliumát, az állomásokon működő vendéglátóhelyeket kiszervezték, csak a fedélzeti szolgáltatás maradt az akkor már a MÁV szervezetébe beolvadt Utasellátó kezében.

(A tartalom megjelenését a MÁV Zrt. támogatta)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek