Járatkimaradásokat okoz Németországban a vasutassztrájk

MTI/iho   ·   2021.08.11. 15:20
db_strike_08

A budapesti járatok egyelőre menetrend szerint közlekednek.

A München–Salzburg–Bécs–Budapest és a Drezda–Prága–Budapest vonalon közlekedő járatok menetrendjében egyelőre nincs változás. A GDL a teherszállításban kedden 19 órakor, a személyszállításban szerdán hajnali két órakor kezdett 48 órás sztrájkot.

A DB első összesítése szerint a távolsági járatok nagyjából háromnegyedét törölni kellett, és a legtöbb tartományban a helyközi vasúti közlekedésben is kimaradásokkal és késésekkel kell számolni. A DB vonatpótló buszokkal igyekszik javítani a helyzeten, de nem tudja garantálni, hogy célba juttatja az érvényes jeggyel rendelkezőket.

A tizenhat tartomány közül tizenegyben tanítási szünet van, a munkabeszüntetés így a nyári utazási szezon csúcsidőszakában nehezíti a közlekedést.

A GDL 3,2 százalékos béremelést és a koronavírus-járvány megpróbáltatásai miatt 600 eurós prémiumot követel, a bérmegállapodást pedig huszonnyolc hónapra kötné meg. A DB 3,2 százalékos emelést ajánl, és negyven hónapra kötne megállapodást. A társaság szerint a GDL sztrájkja szükségtelen és aránytalan. Bírálta a szakszervezet akcióját az utasok érdekképviselete (Fahrgastverband PRO BAHN), amely szerint elfogadhatatlan, hogy a sztrájkot alig néhány órával a kezdete előtt hirdették meg, holott az utasoknak legalább 48 órát biztosítani kell terveik átalakításához. A szervezet azt is sürgeti, hogy a közlekedés kiszámíthatósága és megbízhatósága érdekében legyen sztrájk idején is kötelezően betartandó menetrend a DB-nél és a többi németországi vasúttársaságnál. A GDL-ben mozdonyvezetők mellett vonatkísérők is tevékenykednek – összesen nagyjából 40 ezer ember –, de a DB szakszervezeti tag dolgozóinak döntő többsége – csaknem 200 ezer munkavállaló – a vasutas és közlekedési dolgozók érdekképviseletéhez (EVG) tartozik, és a GDL-t az eljelentéktelenedéssel fenyegeti egy 2015-ös törvény.

A jogszabály szerint valamennyi szakszervezet tárgyalhat a munkáltatóval a bérekről, munkakörülményekről, kollektív szerződésről, de mindig az a megállapodás érvényes, amelyet a legtöbb dolgozót képviselő szakszervezet kötött a munkaadóval, és a GDL-nek a DB nagyjából 300 telephelye, üzeme és egyéb szervezeti egysége közül alig húszban van többsége.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek