Javuló közösségi közlekedés Tiszafüred környékén

MTI   ·   2013.09.05. 09:08

A tiszafüredi kistérségben mintegy 200 millió forint értékű műszaki fejlesztés fejeződött be a közösségi közlekedés színvonalának emelésére. A projekt több mint 90 százalékos európai uniós támogatással valósult meg, keretében 10 településen építettek, újítottak fel autóbusz-megállókat és autóbuszöblöket.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint az Abádszalók, Kunhegyes, Nagyiván, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaroff, Tiszaörs, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős és Tomajmonostora részvételével zajlott projektben 62 helyszínen 53 autóbusz-megállót, illetve 52 autóbuszöblöt építettek meg vagy újítottak fel.

Mivel a buszmegállók és buszöblök a települések legforgalmasabb pontjain helyezkednek el, a beruházással csökkentek a közlekedési fennakadások, és javult a szolgáltatásokat leginkább igénybe vevők, az iskolás korú gyerekek és az idős korosztály közlekedésbiztonsága.

A kistérség közlekedési infrastruktúra szempontjából a legkedvezőtlenebb képet mutatja a Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A térség – főként a Tisza elválasztó hatása miatt – közlekedés-földrajzilag zárt, sem autópálya, sem főútvonal nem halad át rajta, csak a 33-as, 34-es főút és három vasúti mellékvonal érinti, az utak több helyen felújításra szorulnak.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.