Jennifer bevállalta a vasárnapot is

Szombaton még rezgett a léc, a 203-as szíve túl hevesen vert, de vasárnap végül plusz tizeneggyel ugyan, de a narancsos Nohabbal közösen vitte Füredről Tapolcára a 1972-es Csabai Tekergőt.

Az első remot Púpos – M40 203, becenevén Jennifer – fellépése volt az idei retró hétvége egyik legvártabb attrakciója. Az érdeklődés foka abból is lemérhető, hogy a 29-es vasútvonal menti fotóshelyeken talán ezt a gépet várták rendre a legtöbben. Jennifer azonban kíméletre szorul, az öreg hölgybe több mint harminc éve építették be Szolnokon 16-hengeres, J316DS típusú, 670 kW névleges teljesítményű dízelmotorját – bár a tárgyban közlemény ugyan nem született, mindenesetre szombaton délután az a hír járta, Jennifernek a retró hétvége keretében a 1973-as vonatszámban közlekedő szombati, telikék kocsikból kiállított Tapolca–Balatonfüred vonata lesz az utolsó.

Új nap, új remények, kilenc óra után nem sokkal a balatonfüredi állomáson félreállított Ganz-gép motorját beindították, és a 203-as hamarosan összezárt a Tekergő előfogati mozdonyával, a 019-es Nohabbal.  A Csabai Tekergő a 056-os Giganttal érkezett plusz kilenccel, majd már a dízelekkel távozott – 11 perc késéssel, 10.27-kor – nyugat felé.

Akárcsak a többi, még életben lévő M40-esre, a DVM8-5 gyári jellegű, 1968-as építésű, az év december 19-én állagba vett 203-asra is érvényesek voltak a három és fél évtizeddel ezelőtti, túlélési kihívások: mivel a Púposok az M41-es sorozat megjelenésekor, valamint a ’80-as évek első felében zajló vasútvillamosítás miatt a szerény iparos hálátlan szerepkörére kárhoztattak, korszerűsítésük nem merülhetett fel. Ennek oka a következőkben keresendő: egyrészt a rendszerváltozás idején a vasút általános helyzete eleve lehetetlenné tette bármiféle fejlesztési elképzelés megvalósítását, hiszen az elsődleges cél a túlélés volt. Másrészt a ’90-as évek első felében bekövetkezett forgalom-visszaesés a sorozat számos tagjának a sorsát pecsételte meg, és az általános dízelmozdony selejtezési hullám az M40-eseket sem kerülte el.

A művelet néhány átalakítást igényelt a mozdonyon: módosult a dízelmotor és a fődinamó kapcsolata, valamint a motor levegőellátása is. Az új főgépcsoportot egy segédkeretre szerelték – a szóban forgó keret az eredeti főgépcsoport csatlakozási pontjain kapcsolódik a jármű alvázához. A dízelmotor kiszolgáló rendszerei is megváltoztak, de a legkomolyabban a motor szabályozása módosult, hiszen egy Woodward-rendszerű elektronikus szabályozó rendszer gondoskodott a motor fordulatszám-szabályozásáról. Változott a mozdony teljesítmény-szabályozása is, ez is elektronikus elemekből épül fel.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az említett erőforrás alkalmazásával a cél nem egy későbbi remotorizációs program beindítása volt, hanem a Jenbacher AG. kívánta a motortípust vasútüzemi körülmények között kipróbálni. A mozdony Szombathelyen, az M40-es fordában dolgozott, ugyanolyan körülmények között, mint többi társa. A motorgyártó nevéből ered a szombathelyi mozdonyszemélyzet által ráragasztott becenév, a Jennifer. A kísérlet tulajdonképpen kedvező eredményeket hozott, hiszen a mozdony üzemkészsége és fogyasztása hozta a kívánt eredményeket, de további mozdonyokat végül nem építettek át. 

A 203-as sokfelé feltűnt a Dunántúlon, tartósan szolgált a vasi és a zalai dízelvonalakon, és a nyári forgalomban a személyszállításban is részt vett a Balaton környékén. Hosszabb ideig üzemképtelen volt: vendégforgóvázakon várta sorsa jobbra fordulását a vasi megyeszékhelyen, majd 2007 késő őszén a fenntartás alól kivont 233-as Púpos forgóvázait kapta meg, így elkerülhette a végső leállítást. Ezt követően javarészt tartalékgépnek használták, kisebb tolatási feladatokat, illetve a sárvári tolatós továbbítását bízták rá. Mostanában is akad dolga, dolgozott a Tisza-tó expresszen és a 108-as vonal rehabilitációján is. 

Nyitóképünkön: Jennifer érkezik a telikék szerelvénnyel 1973-as vonatszámban Badacsonytördemicre – végül nem ez lett ezen a hétvégén az utolsó vonata (fotó: Szabó Ádám)