Jog a távolsági vonatokhoz

iho/vasút   ·   2019.01.16. 13:45
rrx_deutsche_bahn_kislid

A németországi Zöldek (nem, ne legyünk idegesek, ha lehet, olvassunk tovább!) azt követelik, hogy minden százezres lakosságszámot elérő német városnak biztosítson a vasút távolsági összeköttetéseket. Véleményük szerint a távolsági járatok hiánya néhány régióban csökkenti a társadalmi összetartozás érzését.

A német vasút jelenlegi, az ottani fogalmakkal leírható krízishelyzetét (késések szaporodása, járatkimaradások, visszahúzódás a területi kiszolgálástól a nagysebességű vonalak felé, túlárazott projektek) a Zöldek arra is visszavezetik, hogy a lakosság általában elvesztette bizalmát az államban. Katrin Göring-Eckard, a Zöldek parlamenti frakcióvezetőjének szavai szerint: „Az évek óta tartó félremenedzselés és a politika által bevédett hibák sorozata emberek millióiban naponta váltja ki azt az érzést, hogy az országban valami alapvető dolog nem működik!” Az ebből következő konzekvenciák viszont kissé meredekek: minden százezer fő feletti városnak jár a távolsági összeköttetések joga, legalább óránként egyszer.

Göring-Eckard is klassznak találja például a Berlin és München közötti (szinte) új ICE-járatokat, de hangsúlyozza, hogy ezek szinte kizárólag a metropolisztérségeket szolgálják ki. A regionális és helyi járatok elsorvadása pedig átlagosan több embert érint az országban, mint amennyien új, nagysebességű, távolsági összeköttetésekhez jutnak.

A mezei távolsági járatok elsorvadása az InterRegio-márka megszűnésével kezdődött, ezek a járatok nagyobb városokat is érintettek, de a mi fogalmaink szerinti másodrendű vonalakat is becsalinkázták, miközben viszonylag nagy területet fedtek le szolgáltatásaikkal. A sokkal kevésbé differenciált vasúthálózatot felmutató Magyarországról nehéz jó példát hozni, de mondjuk egy Salgótarjánból Hatvanon, Szolnokon, Szajolon és Szentesen át Hódmezővásárhelyre (és ellenirányban) közlekedő (kétóránkénti) járat a hazai utazókat is megismertethetné az InterRegio mibenlétével (Éljenek a minden csomópontban elvágott, Bézével kiadott járatok!).

Németországban tipikus példa a középvárosok mostoha sorsára Chemnitz. A Debrecennél népesebb, majd' 250 ezres városnak nincsen sem ICE, sem EC, sem IC-összekötettése. Trier, Krefeld, Magdeburg távolsági összekötettései csak szimbolikusnak tekinthetőek a napi egy távolsági vonatpárral. Ezek a város és város közötti különbségek kiélezik a társadalmi és regionális egyenlőtlenségeket, bomlasztják a társadalmat a Zöldek szerint.

Klaszz az új chemnitzi pályaudvar, csak éppen nem lehet messze jutni innen...

A 2006-ban kinyírt InterRegio helyére lépett járatfajta, az InterRegioExpress (IRE) már nélkülözi az előd távolsági jellegét, és sokkal inkább régión belüli, vagy szomszédos régiók közötti összekötettésék szerepét tölti be. A kinyírás oka nyilvánvaló volt, a meglehetősen nagy területet lefedő IR-járatok túlságosan nagy konkurenciát jelentettek az IC-knek, az ICE-ről nem is beszélve.

A helyzetet élezi, hogy kedden Richard Lutz DB-főnököt berendelték a közlekedési minisztériumba, hogy adjon számot a Deutsche Bahn kaotikus elmúlt évének tanulságairól és az általános hogyantovábbról. Részletek még nem szivárogtak ki, de a beszélgetés hangulata állítólag meglehetősen fagyos volt. Úgyhogy vigasztalódjunk: jó vasutat alig valahol tudnak csinálni, a hazai társadalmi összetartást pedig a Békéscsabára gyorsvonatként küldött számos Flirt-beszállóelőtér megfelelően ápolja.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek